Azt írták, erős, viharos széllökésekre kell számítani elsősorban a Dunántúlon, főként a Badacsonyban és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A viharos erejű szél sok helyen hordja és viszi a homokot vagy a port, porvihart kavarva, így a látótávolság is lecsökkenhet a közutakon - hívták fel a figyelmet. Megjegyezték: a hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon, illetve a mellékutakon bárhol lehet letöredezett faágakra vagy kidőlt fákra számítani.
Az Útinform azt kérte az útra kelőktől, vezessenek kellő figyelemmel.
A viharos szélre figyelmeztet Borsod-Abaúj-Zemplénben az Útinform
Létrehozva
Erős, viharos széllökésekre és porviharok miatt lecsökkenő látótávolságra figyelmeztetett szerdán az Útinfom a honlapján.
Ez is érdekelhet
Napos idővel indul a vasárnap, estére azonban jön a fordulat
Vasárnap túlnyomóan napos, száraz idő valószínű. A jövő héten azonban több hullámban érkeznek nedvesebb léghullámok, így növekszik a csapadék kialakulási esélye.
Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.