Ugrás a tartalomra

A visszaszámlálás elkezdődött: a belvárosban már készülődnek a Kocsonyafesztiválra 

Létrehozva
A háromnapos rendezvényen több mint 80 fellépő érkezik majd a belváros színpadaira. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A fúró hangja és a munkagépek zaja töri meg a csendet Miskolc belvárosában az utóbbi néhány napban. A vásári bódék már javában épülnek az idei Kocsonyafesztiválra a Városháztéren és sétálóutcán. Jövő hét pénteken kezdődik a város egyik legnépszerűbb és legnagyobb fesztiválja. 

A háromnapos rendezvényen több mint nyolcvan fellépő szórakoztatja majd a belvárosba kilátogatókat.  Ahogy korábban, idén sem maradnak miskolci előadók nélkül a szórakozni vágyók. A Miskolc Színpadon az Ildi Rider zenél majd vasárnap. 

– Én kérdeztem az ismerőseimet, hogy mit szóltok, hogy most nem este játszunk. Nagyon sokan örültek neki, főleg a kisgyerekesek, akik azt mondták, hogy egy-egy esti koncertre nem tudnak kijönni, de így ott lesz az egész család, úgyhogy babakocsistól, nagymamástól, mindenkit szeretettel várunk – fogalmazott a Miskolc Televíziónak Árvai Ildikó, a zenekar énekesnője. 

A Kocsonyafesztiválon a Follow The Flow dalai is felcsendülnek. Az együttes a Nagyszínpadon lép majd fel szombaton. A zenekar énekese, Szakács Gergő telefonon adott interjút a Miskolc Tv híradójánk, aki elmondta: Szikszói származásúként külön öröm számára, hogy a vármegyeszékhelyen léphetnek fel.

– Emiatt különösen kiemelt szerepet kap a szívünkben Miskolc. Mindig nagyon örülök, ha a oda mehetünk játszani. A Kocsonyafesztiválon pedig még nem játszottunk, de tudom, hogy nagyon jó szokott lenni, úgyhogy izgatottan várjuk – nyilatkozta Szakács Gergő. 
A szervezők a koncertek mellett, gasztro élményekkel és színes programokkal várják majd az esemény résztvevőit. Lesz külön gyermek tér, artisták, tűzzsonglőrök és olyan meglepetések is, amelyek az előző években nem szerepeltek a több napos rendezvényen. A kocsonyafesztivál február 14-16-ig tart majd. 

 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.