Ugrás a tartalomra

Visszatérően ellenőriznek

Létrehozva
Tavaly tettek ki táblákat a Tópart és a Haller utcában, amik a Tündérkerthez vezetnek. Nemcsak parkolni, hanem behajtani is tilos. Ezt azonban a GPS és ezáltal az autósok sem veszik figyelembe. Hétvégente megmoccanni sem lehet a rengeteg parkoló járműtől.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője elmondta, visszatérően ellenőriznek ezen a területen. – Az autósok figyelmen kívül hagyják a tiltó táblát. Legtöbbször figyelmeztetéssel élünk, de volt már példa arra is, hogy bírságoltunk. A probléma továbbra is fennáll, pedig akár százötvenezer forintot is fizethetnek a tilosban járók és parkolók – mondta, majd hozzátette, a behajtási szabályok megszegése objektív felelősség alá tartozik. – Ez azt jelenti, hogy a hatóság nem vizsgálja, hogy a járművet ki vezette, az üzemben tartóval szemben indul közigazgatási eljárás. 

Kép

A Tópart utcában lakik Csendes Tamásné, aki szívesen segít az eltévedőknek. – Nagyon szeretjük a Tündérkertet, megértjük, hogy sokan jönnek megnézni az ország másik feléből is. Sajnos a GPS ezt az útvonalat adja meg nekik, így azonban előfordult már olyan is, hogy mi magunk sem bírtunk kiállni a kocsival, még a kapura is ráálltak, mert nem volt több hely. Szomszédaimmal együtt nagyon szívesen segítünk az autósoknak, akik elmondásuk alapján sokszor észre sem veszik a táblát. 

Kép

– Mikor jó idő van, hatalmas a tömeg – fogalmazott egy másik lakó, Koroknai Ferencné. – Próbáljuk rendre inteni azokat az autósokat, akik rossz helyen állnak meg, de mind hiába: beszorítja egyik a másikat, pedig a boltos is ki szokott jönni, hogy szóljon nekik. 

Kép

Megoldást az jelentene, ha a GPS-eket frissítenék és a vár nagy parkolójába küldenék a távolról jövőket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.