Ugrás a tartalomra

Visszavonja a kormány a polgármesteri jogkör korlátozásáról szóló törvényjavaslatot

Létrehozva
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ellenzéki városvezetők által élesen kritizált keddi törvényjavaslat azért született meg, mert az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.

Gulyás Gergely elmondta, hogy Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

Ez is érdekelhet

Jól halad a Malom Kilátó építése
Napos idővel indul a vasárnap, estére azonban jön a fordulat
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap túlnyomóan napos, száraz idő valószínű. A jövő héten azonban több hullámban érkeznek nedvesebb léghullámok, így növekszik a csapadék kialakulási esélye.
Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.