Ugrás a tartalomra

Vízben a vízért – újra a környezettudatosság szellemében úsznak Miskolcon

Létrehozva
Pénteken elstartolt a XXIX. Víz Világnapja Nemzetközi Úszóverseny a Kemény Dénes Sportuszodában. 
Kép

A Víz Világnapjáról (március 22.) 1993-tól emlékeznek meg világszerte, hogy felhívják a figyelmet a víz szerepére, jelentőségére, tisztaságának megóvására és a vízzel való gazdálkodás fontosságára. Miskolcon 1997-től – nemzetközileg egyedülálló módon – rendeznek úszóversenyeket, hogy ezen keresztül népszerűsítsék a víz szerepét. A hagyománnyá vált úszóverseny – mely kettős célt szolgál a víz és a sport vonatkozásaival – 1999 óta nemzetközi rangra emelkedett.

Kép

A Kemény Dénes Városi Sportuszodában tartott kétnapos megmérettetés pénteki megnyitóján Miskolc sportért felelős alpolgármestere kiemelte: a verseny immár sokadszorra köti össze a sportot és a környezettudatosságot. Hollósy András felidézte, hogy energetikai téren mintegy 200 millió forintból korszerűsítették nemrégiben az összecsapásnak helyet biztosító komplexumot, aminek köszönhetően éves szinten több mint 10 millió forintot spórolnak annak fenntartásában.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke köszöntőjében rámutatott: a miskolci úszóverseny épp abban az esztendőben indult, amikor az immár annak helyszínéül szolgáló uszoda névadója, Kemény Dénes megkezdte a magyar férfi vízilabda-válogatott élén szövetségi kapitányságát. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok „a számmisztika jegyében” megjegyezte, harmadik hó 22-én tartott vízvilágnapnak „megfelelően” épp 322 versenyző áll rajtkőre ezen a két napon.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

„Verseny a Vízben a Vízért!” – szól a verseny mottója. A nemzetközi úszóverseny célja ezúttal sem kevesebb, mint hogy versenyzési lehetőséget biztosítson a különböző korosztályú úszóknak. A mostani versenyen azok a 2017-ben és korábban született úszók indulhatnak, akik rendelkeznek érvényes versenyengedéllyel, sikeres szakmai minimumvizsgával és sportorvosi igazolással. Ahogy a verseny neve is mutatja, a környező országokból is jócskán érkeztek úszók, úgyhogy minden adott egy magas színvonalú megmérettetéshez.

Az ünnepélyes keretek közt elkezdődő sportrendezvényt hivatalosan Illyés Miklós, a Miskolci Sportiskola ügyvezetője nyitotta meg.

 

Ez is érdekelhet

Kontinensbajnokságon fütyül a miskolci ügyvéd
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: a horvátországi Rijekába küldte a nemzetközi szövetség dr. Mészáros Balázst.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.
Takács Péter vezetőedző vagány futballistákat akar látni a pályán. Fotó: magánarchívum
A DVTK vezetőedzője eredményes szezonnyitót vár
SportMiskolc
Labdarúgás: a hétvégén megkezdődik a pontvadászat az NB II-ben.
Kiss Gergely-Lehmann Csongor-London edzés
Lehmann Csongor és Kiss Gergely Londonban folytatja a pontvadászatot
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A triatlonosok világbajnoki széria-versenysorozatának (WTCS) idei 6. állomását július 25-én, szombaton rendezik meg Londonban.