Ugrás a tartalomra

Voltam nyári mikulás is

Szántó István
Utoljára módosítva
2022. július 10. vasárnap 12:06
Szántó István jegyzete.

Tizenkét esztendősen még nem erősségem a korán kelés. Hiába világosodik, félálomban cammogok be életem első munkahelyére, a belkereskedelmi szállítási vállalat telepére. Hét óra előtt blokkolok, mint a nagyok, és kötelességszerűen tárom szét az elnyűtt iskolai sportszatyromat. Benne az olvadó vajas kenyér és paprika, felkarikázott retekkel. Na meg a hideg tea, édesanyám specialitásai.

Olyan korán nem tudok bemenni, hogy megelőzzem a mestert, Hallgató Lajos autóvillamossági szerelőt. Fogadja a köszönésemet, de úgy hiányzok neki, mint púp a hátáról. Bácsikám a cég igazgatója, régi nagy cimbik, így nem véletlenül nála leszek több mint másfél hónapig nyári mikulás. Sokat vakargatja kopaszodó fejét, mit is találjon ki nekem, hogy szó ne érje a ház elejét. Egyenként küldözget a raktárba izzókért, kapcsolókért, és jobb híján a villanymotorok tekercseit smirglizem. Hogy ez miért jó, sosem tudom meg. Időnként egy –egy nagyhangú sofőr ront be dérrel-dúrral, hogy fuvarba indulna, de vacakol az IFA gyújtása. Sanyi bácsi megígéri, hogy megnézi, de kéri a bal első kerék leszerelését, hogy hozzáférjen az elektromossághoz. Az első pilóta csaknem fülön fogva engem rángatna maga helyet az abroncs leszerelésére. A mesterem megóv, mondja, a nálamnál súlyosabb 70 kilós kereket még fellazítani sem tudnám. Tűröm a lenézést, mígnem harmadnap már csak azért is megcsinálom. Dagadok a büszkeségtől.

Nagyon várom a 10 órás sziesztát. Ilyenkor varázslatos pontossággal elhalkul a szerelőcsarnok, leteszik a franciakulcsokat, megáll az élet. Mindenki megterít, elemózsia nélkül nem járunk munkába. Csak az emeleti irodákban zajlik tovább az adminisztráció, ott akkor falatoznak, amikor csak kedvük támad. Jómagam mindvégig egy kis furgon szélvédője előtt majszolom el az uzsonnámat. Mivel korán megcsapott a benzingőz, összekötöm a kellemeset a hasznossal, míg eszem, forgatom a volánt, időnként még a gyújtást is ráadom. Tilitolizom egy pár métert, mint a főnök öcsikéje, ezt is túlélem.

Mindez arról jutott eszembe, hogy mennyit változott a világ. Annak idején, ha nem is egész nyáron, de diákként dolgoztunk legalább egy hónapot. Minden vállalatnál helyet teremtettek az ott dolgozók gyerekeinek. Nemcsak ifjúsági építőtáborok voltak, nemcsak a Hanságot csapoltuk le, hanem országszerte megismerkedtünk a való világgal. Az igazival. Jómagam ott tapasztaltam meg, milyen is dolgozni, pénzt keresni, és kilestem, ki hogyan próbál boldogulni.

A nyári diákmunka most is létezik. A hírek szerint nagyobb is a kínálat, mint a kereslet. Sok szülő a majomszeretet jegyében mégsem erőlteti a csemetéit erre a kikapcsolódásra. Egyébként büszkén mondom, amikor nyugdíjazás előtt összeszámolták a bedolgozott éveimet, csaknem másfél esztendő kerekedett ki a nyári munkáimból.

További hírek

Olvasnivaló