Ugrás a tartalomra

Y-híd: már járható a Csokonai, vasárnap lezárják a Kisfaludyt

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. május 15. szombat 17:30
Újabb szakaszába érkezett az Y-híd építése: a Csokonai utcai elkerülőszakasz szombati átadását követően vasárnap lezárják a régi vasúti híd még meglévő, Kisfaludy utcai ágát.

Az Y-híd kivitelezése miatt ettől a hétvégétől jelentősen változik a forgalmi rend Martinkertváros és a miskolci belváros között. Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő a részletekről elmondta, május 15-én, szombaton átadják a közfogalomnak a Csokonai utca Fonoda utcára kivezető új szakaszát.

– Május 16-ától, vagyis vasárnaptól viszont a kivitelező lezárja a régi vasúti híd még meglévő, Kisfaludy utcai ágát, és igazából innentől jut valóban fajsúlyos szerep az egy nappal korábban átadott útszakasznak: az autóbusz- és személygépkocsi-forgalom innentől ugyanis csak ezen a szakaszon haladhat majd átmenetileg a Tiszai pályaudvar és a József Attila utca irányába – mondta a képviselő.

A munkák miatt – értelemszerűen – vasárnap üzemkezdettől új útvonalon közlekedik a 3-as és 3A-s autóbusz – erről már a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. adott ki részletes tájékoztatást.

Átadták a forgalomnak a Csokonai utca Fonoda utcára kivezető új szakaszát. | Juhász Ákos képgalériája

A régi vasúti híd lezárása miatt változik a 3-as és a 3A-s városi járatok útvonala. Az MVK közlése szerint az autóbuszok a Tiszai pályaudvaron mindkét irányban a pályaudvar főépülete előtt állnak meg, ezzel is biztosítva a villamosra és más autóbuszokra történő átszállási lehetőséget, valamint a Vasúti sorompó megállóhely mindkét irányban megszűnik.

Az MVK hozzátette, az útvonalváltozás miatt a jelenleg érvényben lévő menetrendhez képest nem változik a járataik száma, csak az indulási időpontokban lesz néhány perces változás: a 3-as autóbusz a Búza térről többnyire változatlan időpontokban indul, Szirma végállomásról pedig maximum 2 perccel később indul vissza; a 3A-s autóbusz a Búza térről 2 perccel korábban indul, viszont a Berzsenyi Dániel utcáról változatlanok maradnak az indulási időpontjai. A Volánbusz Zrt. korábban Martinkertvárost és Szirmát érintő járatai a következő időszakban Hejőcsaba érintésével közlekednek.

– Az új forgalmi rend miatt a Csokonai utca mindkét oldalán megállni tilos táblákat helyeznek ki, viszont a parkolási problémák megoldása érdekében a Kisfaludy utca – Stromfeld utca között lakók az MVSC Sporttelep erre kialakított területét vehetik igénybe. Ezen túl engedélyezett a parkolás a Kisfaludy utca- Alkotmány utca felé eső szakasz jobb oldalán, valamint az Alkotmány u. elején levő közterületen – ezt már Badány Lajos önkormányzati képviselő mondta el.

Gyalog és kerékpárral

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyalogosforgalom az MVSC pálya hátsó bejáratának megnyitásával a MÁV területén keresztül haladva, a vasúti pálya alatt átvezető aluljárón keresztül jut ki a Pfaff Ferenc utcára. Ugyanitt halad a kerékpáros-forgalom is annyi korlátozással, hogy az aluljáróban a kerékpár csak gyalogosan tolható.

A TS Hungária Kft. teherforgalma a Csokonai utca keleti irányából lesz biztosított. A TS Hungária Kft. kapuja és a Kisfaludy utca között „tehergépjárművel behajtani tilos” táblát helyeznek ki. Az utcába – az ott lakó ingatlantulajdonosokhoz – rakodási vagy építkezési céllal érkező tehergépjárművek számára az önkormányzat biztosítani fogja a behajtási engedélyt.

Badány Lajos azt javasolta, hogy a Fonoda utca felé haladó személygépkocsik menjenek az Alföldi utcán keresztül, a kertváros úthálózatát egyenletesen terheljék, elkerülendő a Csokonai utcát érintő, indokolatlan forgalomnövekedést.

Az Y-híd építése tavaly szeptemberben kezdődött a régi vasúti felüljáró Vörösmarty utcai ágának bontásával. Azóta lebontották a vízügyi igazgatósággal szemben lévő, az új Y-híd és a hozzá kapcsolódó közúti infrastruktúra útjában álló lakóházakat és egyéb épületeket. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője úgy fogalmazott, a munka folyamatosan halad, és a következő napokban is igen látványos munkák zajlanak majd.

– A hídpilléreken már elhelyezték a mintegy huszonöt méter távolságot áthidaló, előregyártott gerendákat, és a Kisfaludy utca felé vezető ágnak a cölöpalapozása is nemsokára meg fog kezdődni. Ütemezetten halad a „legókockákra” hasonlító támfalelemeknek a helyszíni összeállítása, több helyen látható már a végleges szerkezet. Szintén nagyon látványos az a nehézállványzat, ami a majdani Y-híd központi része alatt épült fel, ennek tulajdonképpen az lesz a feladata, hogy az építkezés alatt megtartsa a szerkezetet – mondta Kiss Boglárka.
A több mint tizenhárom milliárd forintba kerülő útfejlesztés várhatóan 2022-ben készül el.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!