Ugrás a tartalomra

Y-híd projekt: a kormány támogatja Miskolc terveit

Tajthy Ákos 
Utoljára módosítva
2023. február 05. vasárnap 21:24
Az Y-híd projekt hármas, négyes ütemének terveit Miskolc főépítészének, Szunyogh Lászlónak a közreműködésével dolgozták ki a szakemberek, a koncepciót a kormányzat is támogatja.

Nagy sikert arattak az Y-híd projekt folytatásának, a harmadik és negyedik ütemnek a koncepciótervei az országos tervtanács szakmai zsűrije előtt – ezt Veres Pál, Miskolc polgármestere jelentette be elsőként még a múlt hét végén a Facebook-oldalán. Ezzel „a miskolci szakemberek elképzelésit megerősítette a szakma, így folytatódhat a munka, melynek folyamatában a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) és az önkormányzat szakemberei mellett civil szervezetek is részt vettek, például a kerékpárosok képviselői, valamint forgalomszabályozási szakemberek” – tette hozzá a városvezető.

Hogy pontosan miről is szólnak ezek a koncepciótervek, arról Miskolc főépítészével beszélgettünk. Szunyogh László elmondta, az Y-híd projekt jóval több, mint csupán egy megújult csomópont, egy négysávossá vált útszakasz és egy, Martinkertváros biztonságosabb elérését biztosító vasúti felüljáró. A teljes beruházásnak az elmúlt években az első két üteme készült el, a turbókörforgalomnál ugyanis a hármas út új nyomvonala indulhatna el a maradék két projekt megépítése után.

Újratervezés

- Amikor ezt a projektet évekkel ezelőtt megálmodták, azért térítették volna el a hármas főutat, mert egy Intermodális Csomópontot terveztek a Tiszai pályaudvar elé. A kormány azonban nem tartotta támogatandónak a város korábbi elképzeléseit két ok miatt: egyrészt mert az út egy szakasza a Kandó Kálmán tér alatt haladt volna, és az alagút elkészítése a közműkiváltások és a Szinva közelsége miatt szükséges speciális szigetelés miatt irreálisan drága lett volna. Másrészt nem támogatták a Tiszai perifériális helyzete miatt sem – kezdte a főépítész.

Az Y-híd viszont már épült, így a tervek újra gondolására volt szükség, mert a város nem szerette volna, hogy a létesítmény torzóként maradjon meg a város közepén. Éppen ezért új koncepciót dolgoztak ki a 3-as út nyomvonalára. „A korábbi tervek szerint, a föld alól feljőve a hármas út a Fonoda utcán folytatódott volna és kötött volna vissza a József Attila utcára, magyarul éppen annak tehermentesítése maradt volna el.

Mi viszont azt mondtuk, hogy az út a Kandó Kálmán téren folytatódjon a Föld felett, és az új nyomvonal a Szinva déli oldalán menjen, az Auchan magasságában forduljon északi irányba és egy új Sajó-hídon keresztül kössön be a régi Bricostore, a mai XXL áruház mellé. Így ugyanis megvalósulna a József Attila utca tehermentesítése, hiszen innen már az autópálya is közel van, megérné tehát az új nyomvonalat használni az átmenő forgalomnak” – vázolta Szunyogh László.

Új koncepció

A koncepcióval kapcsolatban több tervet készített el a NIF által kiválasztott tervező cég, ezek közül végül a kormányzati szervek és az önkormányzat is azt tartotta legjobbnak, ami szerint a hármas ütem (Kandó Kálmán tér – Fonoda utca) közötti szakasz a Szinva déli oldalán, többnyire a jelenlegi MÁV-os ingatlanok helyén haladna, a Baross Gábor utcán a régi helyén épülne egy új Szinva híd, és létesülne egy a Szondy utcánál is.

A négyes ütem pedig (Fonoda utca – József Attila utca) a már fent említett útvonalon haladna, elkészülne az új Sajó-híd és átépülne az Auchan előtti csomópont is. Emellett kerékpárút is létesülne, ez a Kandó Kálmán tér után a Szinva utcán folytatódna és ez is a már emlegetett József Attila utcai csomópontba kötne be, oda, ahol az elmúlt hónapokban kezdték el építeni a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő bringautat.

- A villamos jelenlegi végállomása a kettes posta elé kerülne át, fejállomásként, mellé kerülne a buszvégállomás. Ez jelentősen javítaná a vasút és a helyi közlekedés járatainak kapcsolatát, a jelenlegi körforgalom nagyobb részének helyén zöld park, az állomás előtt pedig egy méltó tér alakulhatna ki – részletezte a főépítész, aki hozzátette még: a tervezőktől azt is kérték, hogy gondolják újra a József Attila utca közlekedését is, erre ugyanis az új út megépítése után mindenképpen szükség lesz. Az átgondolás része a József Attila utcán a buszforgalom versenyképes, akadálytalan biztosítása.

A tényleges építkezés leghamarabb csak a kiviteli tervek elkészültét követően, a megfelelő forrás biztosítása után, leghamarabb 2025-ben kezdődhet csak el.

Átprogramozták a lámpákat
Ha már említettük az Y-hídat és turbókörforgalmat, az elmúlt időszak tapasztalatait figyelembe véve újra programozta a projekt által készített területen létesített jelzőlámpákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatósága – mondta Szunyogh László. „Kíváncsian várjuk ennek eredményét, az első tapasztalatok mindenesetre jók, a visszajelzések szerint megszűntek a korábban jellemző dugók” – mondta.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!