Ugrás a tartalomra

Zenei utazás Miskolcon

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. augusztus 06. csütörtök 08:46
Augusztusban újra az orgonáké a főszerep! A Filharmónia Magyarország színes programjai által betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit, amelyeket sokan nem is sejtenek. Miskolcon a sorozat különböző állomásait számos érdekes hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese kíséri. Augusztus 8-án még az éjszakát is a hangszerek királynője uralja. A Muzsikáló udvar két koncertjén pedig koccinthatunk egy pohár borral!

Az OrgonaPont idén közel 40 városban, több mint 50 koncerttel várja kedves közönségét. Többek között Miskolcon is találhatnak programot az érdeklődők.

Augusztus 10-én „Zengjen orgona – szóljon trombitaszó!” a miskolci Avasi Református Templomban. Bednarik Anasztázia orgonaművésznő és Szavári András trombitaművész előadásában felcsendül többek között Bach E-dúr toccatája, Mozart f-moll fantáziája, Schubert Ave Maria című darabja és Mendelssohn G-dúr prelúdium és fúga szerzeménye.

Az OrgonaPont következő hangversenyére augusztus 17-én kerül sor Miskolcon. Balatoni Sándor orgonaművész és Kuti Ágnes szoprán énekesnő által az orgona-énekhang csodálatos együttesét hallhatja a közönség.

Schallinger-Foidl Artúr orgonaművész | fotó: Sepsi Botond

Végül az OrgonaPont miskolci zárókoncertjén Schallinger-Foidl Artúr orgonaművész és Zászkaliczky András Pál oboaművész hívja a nagyérdeműt egy zenei utazásra augusztus 24-én.

Idén augusztus 8-án újra Orgonák éjszakája! Ismét megtelnek a templomok, a programsorozat idén is tartogat különlegességet. Engedje, hogy Önt is elvarázsolja az orgona hangja által életre hívott hangulatok széles skálája olyan extrém helyszíneken, mint a Búza téri piac, a Selyemréti strand, a Tündérkert vagy a Zárdakápolna.

Az orgonakoncerteken kívül vágyna még egy kis jazz muzsikára augusztus 8-án? Akkor látogasson el a Muzsikáló udvar második koncertjére. Bágyi Balázs jazzdobos, Balásy Szabolcs zongoraművész, Horváth Krisztián basszusgitáros és Gaál Zsófia énekesnő bemutatja: „Ilyen a Jazz”! A nyár végén legyen részese Ön is egy Táncpárbajnak!

Kéméndi Tamás harmonikaművész

A párbaj egyik szereplője Kéméndi Tamás harmonikaművész, a ring másik oldalán pedig a 5Spirit Fúvósötös áll. Hogy ki lesz a győztes? Az kiderül a sorozat zárókoncertjén, augusztus 22-én a Belvárosi Evangélikus Templom udvarán.

Jegyek és bérletek válthatók a Filharmónia Magyarország irodájában
(Miskolc, Kossuth u. 3.; +36 46 505 656; miskolc@filharmonia.hu), valamint az előadás előtt a helyszínen.

További információ a programokról a www.filharmonia.hu weboldalon található.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!