Ugrás a tartalomra

Zivatarokra, viharos szélre figyelmeztet a meteorológia

Létrehozva
Borsodra másodfokú figyelmeztetést is kiadtak!
Kép
Forrás: Új Miskolcon láttam facebook-csoport

A kora délutáni óráktól főleg az ország északi felében alakulnak ki (illetve érkeznek észak felől) elszórtan zivatarok, amelyekhez elsősorban viharos szél (60-90 km/h), illetve jégeső társulhat, de egy-egy gócban nagyobb mennyiségű csapadék (akár 25 mm) is hullhat.

Főként az északkeleti megyékben, illetve az északnyugati tájakon heves zivatarok kialakulásának is megvan az esélye károkozó (közel 90 km/h) szélrohamok, nagyobb méretű jégszemek kíséretében.

Kép

A késő délutáni, esti óráktól már a délebbi tájakon is előfordulhatnak zivatarok, de kisebb számosságban, és kevésbé lehetnek hevesek.

Éjjel az északi, északkeleti tájakon egyre inkább stabilizálódik a légkör, csökken a zivatarhajlam.

Szerdán elsősorban délen és a Duna-Tisza közén várható zivatar, amelyhez átmeneti szélerősödés (45-70 km/h), lokálisan nagy mennyiségű csapadék (akár 30 mm) társulhat, ekkor nagyobb méretű jégnek már jóval kisebb az esélye.

Ez is érdekelhet

Ismét a zenével adnak esélyt
Borsod-Abaúj-Zemplén
A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket zenei eszközökkel szeretnék szociális problémáikon átsegíteni.
Hat nap alatt tizenhat ittas sofőrt tessékeltek le a vármegye útjairól a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhat ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból.
Mobiltolvaj országbérlettel
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Miskolcon lopott, Kecskemét felé menekült, Mezőkövesden fülelték le a berhidai férfit.
Folytatódik a meleg, de nem lesz kánikula
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcSzabadidő
Általában derült, napos, száraz idő várható, de a nap első felében az ország délnyugati felén időnként még fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, délutánra viszont arrafelé is kiderül az ég.