Ugrás a tartalomra

A zöld technológiákra építenek Sajókeresztúrban

Létrehozva
Az ország egykori legszennyezőbb üzemének a helyén olyan ipari park létesül, amely a megálmodóinak szándéka szerint a jövőben a környezetbarát technológiák felhasználásáról lehet majd híres.
Kép

Sajókeresztúron, az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) helyén hozták létre azt a mintegy kétszáz hektáros ipari parkot, ahol kizárólag fenntartható és környezetbarát üzemek létesülnek. A beruházás tizenegy milliárd forintból valósul meg, ebből négy milliárd forint állami támogatás. A fejlesztés jelenleg félúton tart.

Az Arago Green Technologies Kft. beruházásért felelős ügyvezetője a Miskolc Televízió Híradójának azt mondta, maga az új épület, de a működés is csupa zöld technológiát tartalmaz. „A csarnokot hőszivattyús rendszerek fűtik-hűtik, gyűjtjük és kezeljük a csapadékvizeket és hasznosítjuk. Emellett a belső technológiai tartalom is korszerű és a megújulás, a zöld irányba mutat, hiszen olyan termékeket állítunk elő, amelyek a fenntarthatóságot szolgálják hosszú távon” – sorolta Orosz Tamás.

Az egyik, a park területén épülő csarnokban járműalkatrészek felújítását végzik majd, ezzel megakadályozva, hogy azok hulladékként a környezetet szennyezzék. Mindezt pedig az országban is egyedülálló berendezésekkel teszik.

Kép


- A világon nagyságrendileg 1.3 milliárd autót használnak jelenleg. Azt gondolom, hogy ezek pótalkatrészeinek a megmentése egy nagyon nemes cél környezeti és társadalmi érdek, túl azon, hogy nyilvánvalóan gazdasági érdek is, hiszen egy vállalkozásnak a létjogosultságát ez alapozza meg – tette hozzá. 

A gyár augusztus végére lesz kész, amely már decemberben teljes kapacitással működhet, az egész országban egyedülálló technológiák alkalmazásával. A leendő dolgozók toborzása folyamatos. Tizenkét termékvonal indítását tervezik, amely a következő időszakban 200-220 új munkahelyet is teremt a borsodi régióban.



A BÉM-ről
A Borsodi Ércelőkészítő Mű 1969-ben épült meg Sajókeresztúron, Dwight-Lloyd féle technológiával dolgozott, és évi hárommillió tonnás termelésével ellátta az ózdi és a diósgyőri nagyolvasztókat is. Működésének több mint négy évtizede alatt elnyerte a nem túl dicső, „Magyarország legszennyezőbb ipari létesítménye” címet. 2013-as bezárásáig a BÉM ellen több per is indult a környezetszennyezés miatt. A területen található épületek bontása több évig tartott, jellegzetes, a tájképet meghatározó kéményét 2020. márciusában robbantással döntötték le, erről annak idején lapunk is beszámolt

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.