Ugrás a tartalomra

A Zrínyi énekkara volt a mindene

Létrehozva
Diákok ezrei fordultak meg nála, és most nincs többé: Homródiné Engi Zsuzsanna hetvenkét évesen, július 29-én halt meg, miután több mint két hetet töltött kórházban stroke miatt. Temetése augusztus 12-én, délben lesz a Deszkatemplom ravatalozójában.
Kép

Homródiné Engi Zsuzsanna már ötévesen tudta, hogy a zenével van és lesz is szoros kapcsolata. Ekkor kezdett el foglalkozni vele Eötvös Péter zeneszerző édesanyja. Jött az Egressy Béni Zeneiskola, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola. Tanárai közül szívesen említette Weszprémi Ilonát, Szőnyi Erzsébetet, Vásárhelyi Zoltánt és Párkai István professzort. Ma már az ő nevére hivatkoznak zenei körökben.

Az ének-zene tanárnő, karnagy korrepetitorként, majd ének-zene tanárként helyezkedett el, később, 1971-től a Zrínyi Ilona Gimnáziumban kezdett tanítani, ahol az ének-zene tagozat vezetője lett. Egyéb feladatokat is vállalt: szakfelügyelő, a Kórusok Országos Tanácsának titkára, művészetoktatási szakértő, szervezője, zsűrije számtalan versenynek, több elismerést is megkapott élete során, a legbüszkébb mégis a Zrínyi kórusával elért sikerekre.

1994-ben a Riva del Garda-i Nemzetközi Kórusfesztiválon Nagydíjat kaptak, ami mellett elnyerték a kategória, a közönség- és a karnagyi díjat is. A Zrínyi kórus 25 év alatt a legkiválóbb minősítéseket kapta a KOTA-tól és más szakmai szervezetektől. Az Éneklő Ifjúság mozgalom minden alkalommal arany minősítéssel ismerte el munkájukat.

Korábban így nyilatkozott erről az énekkarról: „Vannak művek, amelyeknél, ha megszólal a kórus, megnyílnak az ég kapui. Amelyeknél minden alkalommal újjászületnek az énekesek és a karnagy, és igazi katartikus élményt élnek át. Ehhez persze kell egy olyan kórus, amely úgy szólaltja meg azt a művet, hogy mindenki átélhesse ezt az élményt.” Úgy tartotta, ha boldogságot, útravalót tudott adni a diákoknak, akkor már nem élt hiába, mert csak szeretettel lehet együtt dolgozni és alkotni.

Néhány főbb tisztségei közé tartozott még: a Magyar Kodály Társaság alapító tagja, a Magyar Gregorián Társaság tagja, a TIT Zenei Szakosztály titkára, a Megyei Kórusszervezetek Országos Munkaközösségének társelnöke, a Megyei Művészeti Tanács tagja, a Bölcsész Egyesület tanára és tagja volt. Továbbá az alábbi amatőr kórusok művészeti vezetőjeként is tevékenykedett: MÁV Járműjavító Férfikar Miskolc, Aranykalász MgTSZ Férfikar Mezőkeresztes, KISZÖV Vegyeskar, Háziipari Szövetkezetek Vegyeskara, Miskolci Pedagógus Vegyeskórus és Egressy Béni Pedagógus Nőikar Kazincbarcikán.

Homródiné Engi Zsuzsanna több évtizedes, kimagasló tevékenységét, amelyet a nemzeti kultúra ápolása, ezen belül a magyar kórusművek megismertetése és megszerettetése terén tett az ifjúság körében és a nemzetközi szerepléseken, 2012-ben díjazta a város a Reményi Ede Zenei Díjjal.

A Zeneakadémián 1969-ben szerzett oklevelének kiadása jubileumához érkezett, melynek kapcsán az egyetem díszoklevelet készül kiadni, amit szeptember 1-én délelőtt 11 órakor vehetett volna át.

A sokszorosan díjazott tanárnő két gyermek édesanyja és négy unokának nagymamája volt.

Ez is érdekelhet

Időutazás a múltba
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú, múltidéző délutánra várják az érdeklődőket március 20-án a Bárczay Kúriába. Zene, történetek és személyes emlékek segítségével elevenedik meg egy letűnt kor világa.
Miskolci siker a világ élvonalában: a MiReHu a Recycling Heroes 2026 nyertesei között
Miskolc
Újabb nemzetközi sikert ért el a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság bekerült a Global Recycling Foundation által meghirdetett Recycling Heroes 2026 verseny nyertesei közé.
Forgalomlassítás várható vasárnap reggel jótékonysági emlékfutás miatt
Miskolc
Március 22-én, vasárnap jótékonysági emlékfutás lesz 9 órától várhatóan 10 óráig.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Rendezvény miatt vágányzár lesz szombat délután a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között
Miskolc
A villamospótló autóbuszok kijelzőin VP viszonylatjelzés látható, továbbá a járatok ezen viszonylatjelzéssel találhatóak meg a menetrendi keresőkben.