Ugrás a tartalomra

Életfogytigot javasoltak a kábítószeres gyilkosnak

Létrehozva
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki még 2024. június elején egy miskolci áruház parkolójában nekihajtott a sértett autójának, majd kalapáccsal többször fejen ütötte.
Kép
Különös kegyetlenségéért életfogytiglani fegyházbüntetést kapott az elkövető. Fotó: Mocsári László (illusztráció)

 

A sértettet a felesége próbálta megvédeni. Dulakodás közben a vádlott elejtette a kalapácsot, ezután visszaült az autójába, majd áthajtott a már földön fekvő sértetten, aki a helyszínen életét vesztette. A tulajdonát képező gépjárműben több mint négymillió forint összegű kár keletkezett. Felesége pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A vádlott és az elhunyt évtizedes baráti kapcsolatban voltak. A kapcsolat akkor romlott meg, amikor a vádlott kábítószer fogyasztó lett. 

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott minősített emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

Nestlé
Jó hír érkezett Diósgyőrből: tovább működik a csokoládégyár
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A hírt Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán jelentette be.
Raymond Lardellier a Francia Nemzeti Érdemrend Lovagi Fokozatát vehette át pénteken Miskolcon
Meghatódva vette át az elismerést a legmiskolcibb francia
Miskolc
Rangos elismerést vehetett át Raymond Lardellier, a legmiskolcibb francia.
„Nagyon megindító itt lenni” – készül Pressburger Imre miskolci szülőháza
MiskolcKultúra
Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező, Pressburger Imre unokája számára különleges jelentőséggel bír, hogy nagyapja szülőházában járhatott. A Szentpéteri kapui épület közben látványosan megújul: a tető teljes újjáépítésénél járnak, és néhány hónapon belül befejeződhet a rekonstrukció.
A valóság szimbólumai, a szimbólumok valósága az Ars Sacrán
MiskolcKultúraEgyházTudomány
A szimbólumok érdekfeszítő témáját járta körül a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál nyitónapján rendezett tudományos-művészeti konferencia.