Ugrás a tartalomra

Hátulról támadta meg a rabló a gyanútlan vásárlót

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmény miatt, aki a vásárlásból hazafelé tartó nőt hátulról fellökte, szatyrát erőszakkal elvette.
Kép
Képünk illusztráció

Tavaly június közepén a délutáni órákban lakóhelyén egy borsodi településen felfigyelt a dohányboltból távozó középkorú nőre, aki gyalogosan hazafelé tartott, látta, hogy egy műanyag szatyor van nála, elhatározta, hogy az abban lévő értékeket megszerzi - tájékoztatta szerkesztőségünket közleményben Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője. 

Követni kezdte a nőt, amikor pedig már utolérte, hátulról erőteljesen meglökte, a lökés következményeként a sértett hasra esett. A földön fekvő sértett kezében lévő szatyrot a vádlott megpróbálta megszerezni, azonban csak többedik rántással tudta elvenni. A szatyorban 2.500 forint összegű készpénz volt, valamint személyes használati tárgyak, és a sértett nevére kiállított okmányok - fejtették ki. 

A sértett az esés következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.