Ugrás a tartalomra

Több mint százezren várták Ferenc pápát

Létrehozva
Kora reggel érkezett meg a magyarországi zarándokokat szállító vonat Csíkszeredába. Sokan döntöttek úgy, hogy pápalátogatás miatt elzarándokolnak a kegyhelyre: több mint százezer hívő várta Ferenc pápát a hegynyeregben. A többségében ortodox vallású Romániában éppen húsz évvel ezelőtt járt először a katolikus egyház vezetője, méghozzá II. János Pál pápa. Ferenc pápa viszont az első, aki Erdélybe is ellátogatott – közölte az M1 Híradója.
Kép
Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Órákkal Ferenc pápa érkezése előtt már hívők ezrei foglalták el a szakadó esőben a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyerget. A zord időjárás azonban nem szegte a zarándokok kedvét – mondta el Böjte Csaba Ferences rendi szerzetes.

Kép

A helyszínt a csíksomlyói pünkösdi búcsúk gyakorlatától eltérően, a román hatóságok biztonsági okokból bekerítették, és csak a 14 beléptető kapun keresztül engedték be azt a 110 ezer embert, akik korábban regisztráltak. A szentmisén Áder János köztársasági elnök, és Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes is részt vett.

Kép

A csíksomlyói hegynyeregben nem a megszokott látvány várta a zarándokokat. A hármashalom oltár elé a szervezők ívelt tetőt állítottak, amely befedi az oltár megnagyobbított terét. A csíksomlyói kegytemplomból pedig kihozták az oltárhoz a Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázoló kegyszobrot. A hársfából faragott, 16 században készül alkotás a Mária-zarándoklatok központja, a zarándokok előtte fejezik ki hódolatukat.

Kép
Fotó: MTI/Veres Nándor

Majd pedig megkezdődött a szentmise. Ferenc pápa prédikációjában hangsúlyozta, hogy a zarándoklat tekintetünket Máriára irányítja. Ferenc pápa hozzátette: arra ösztönöz és bátorít bennünket, hogy mi is Máriához hasonlóan mondjuk ki az igenünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.