Ugrás a tartalomra

Isten szeretetét hirdették az Erzsébet téren

Létrehozva
Negyedik alkalommal rendezték meg – idén először a belvárosi Erzsébet téren – a Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozót, a MIÉRTT-et.

Neves előadókkal és könnyűzenei koncertekkel várták, várják az érdeklődőket június 28-30. között az Erzsébet téren a MIÉRTT szervezői. Az összgenerációs keresztény fesztivált tizenegy gyülekezet szervezi, többek között baptisták, evangélikusok, reformátusok, metodisták és pünkösdiek, vagyis protestáns hitvallású felekezetek is.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Miskolcon évtizedekre nyúlik vissza az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetségbe tartozó gyülekezetek együttműködése. A lelkészek, lelkipásztorok, gyülekezetvezetők minden hónapban találkoznak, együtt imádkoznak egymás szolgálatáért, a városért, és közösen foglalkoznak az igével. A Diósgyőri Református Gyülekezet részéről érkezett egy felvetés 2015-ben, hogy szervezzenek ezek a gyülekezetek egy közös találkozót.

Kettős célja van a rendezvénynek, tudatta portálunkkal korábban a fesztivál megálmodója és szervezője, Péter András lelkész: a hívők erősíthetik egymást, akik pedig még nem hívők, azok megismerhetik Istent.

Kép

A belvárosba költözés kapcsán hozzátette: ezzel olyanokat is megszólíthatnak, akik csak sétálnak az utcán, valamint olyan fiatalokat is, akik azt keresik, hogy hol tölthetnék el idejüket jó társaságban és hasznosan is. – Isten csodálatos jövőt tervezett nekünk, embereknek. Szereti a világot, és akármilyen nehéz harcaink is vannak néha az életben, összességében véve örömteljes lehet az életünk – hangoztatta.

A háromnapos rendezvény résztvevőinek száma az elmúlt években meghaladta az ezerötszáz főt. Pintér Béla, a legnépszerűbb keresztény evangéliumi énekese idén is fellép a fesztiválon, Mike Sámuel és Mészáros Kálmán baptista lelkipásztor, Bánki Lajos, a Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztora és Cséki Győző, az Üdvhadsereg kapitánya mellett. A Golgota Gospel Kórus is.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.