Ugrás a tartalomra

Melegebb és szebb környezet – felújították a templomot

Létrehozva
A Selyemréten található Miskolc legkisebb református gyülekezete, háznak épült templomuk azonban a legfrissebben felújított. A tizenhét milliós beruházás végére napelemek kerültek az épület tetejére. Ez nemcsak csendesebb és melegebb fűtést ad, de környezetkímélőbb is, mint az eddigi volt.

Kicserélték a teljes villamoshálózatot, napelemrendszert építettek ki, klímaberendezéssel és hőpanelekkel, a padlózata pedig hidegburkolat helyett meleget kapott, valamint teljes belső festés történt. Orosz István lelkipásztor 2017-ben vette át a Miskolc-Alsóvárosi Református Egyházközség gyülekezetét.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– Szeptember végén adtuk át a terepet a munkára a vállalkozónak, aki napelemeket helyezett a tetőre, hogy minél kevesebb káros anyagot bocsássunk ki. Ráadásul a konvektoros gázfűtés borzasztóan hangos volt. A beruházás összege tizenötmillió állami támogatásból és kétmillió forint gyülekezeti pénzből állt össze – mondta, majd háláját fejezte ki a híveknek az adományért, annál is inkább, mert Miskolcon ez a legkisebb református gyülekezet. – Mindössze százharminc tagot számlálunk, akik közül harminc-negyvenen járnak rendszeresen alkalmainkra. Mindettől függetlenül aktív lelki életet élünk, és nagyon örülünk annak, hogy szép környezetben töltődhetünk fel és ápolhatjuk kapcsolatunkat Istennel és egymással is. 

Kép

Makrai Judit hűségesen visszajár a templomba, holott már jó ideje nem a környéken lakik. – Szüleim 1962-ben költöztek ide, én tehát már kétévesen is ide jártam. Édesapám volt a gondnok, ma a férjem az, akivel Diósgyőrben élek. Én magam már presbiter vagyok itt. Nagyon örülünk, hogy sikerült felújítani a templomot, mert sokan panaszkodtak, hogy hideg van, hiszen a konvektorok csak a közvetlen környezetükben melegítettek, illetve fázott a lábunk a kőpadlón – mondta.

Kép

Vasárnap böjtkezdő úrvacsorás istentisztelet lesz, melyen megterítik az Úr asztalát és kiszolgáltatják a szent jegyeket.

Kép

Ez is érdekelhet

Leó pápa a szuperhatalmakról és a mesterséges intelligenciáról is szólt pünkösdkor
EgyházVilág
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán pünkösdhétfőn hozott nyilvánosságra.
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
EgyházKultúraEgyházSzabadidő
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
EgyházKultúraSzabadidő
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.