Ugrás a tartalomra

Gyerekek és fiatalok vitték a keresztet

Létrehozva
A vatikáni Szent Péter tér közepén található obeliszktől indult az idei nagypénteki keresztút, amelynek állomásain gyerekek és fiatalok vitték a keresztet.
Kép
Forrás: famigliacristiana.it

Az idei a második egymást követő év, amikor a nagypénteki keresztutat Ferenc pápa nem  a Colosseumnál vezette, ahogyan ez 1965 óta hagyomány. A krisztusi passió stációi a Szent Péter téren követték egymást. A keresztút megkerülte a tér közepén emelkedő obeliszket, majd áthaladt a téren a bazilika irányába. A téren elhelyezett mécsesekből kiraktak egy nagy keresztet.

A tizennegyedik állomás a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetején volt, ahol Ferenc pápa várta a keresztet. A bazilika előtt több mint kétszáz bíboros, püspök, pap és világi ült egymástól biztonsági távolságra, és közöttük voltak a keresztút résztvevőinek kísérői is.  

Ferenc pápa – az egyház történetében először – gyerekekre és fiatalokra bízta az állomásokat kísérő meditációk szövegének megírását.  A gyerekek az umbriai Foligno város cserkészcsapatának és egy római plébániának a tagjai. Ők vitték a keresztet a stációknál is, néhányan közülük cserkészruhában voltak. Gyerekek olvasták fel a meditációk szövegét a Szent Péter-bazilika bejáratánál, az őket fogadó pápa mellett állva. A kísérő szövegek egy részét az egyházfő mondta fel.

A gyerekek saját problémáikról, félelmeikről és reményeikről írtak. Megemlékeztek az éhező és az oktatásból kizárt kortársaikról, valamint azokról a gyerekekről, akiket kizsákmányolnak vagy katonaként harcolni kényszerítenek. A kilencedik stáción elmondott szöveg a világjárvány miatt bezárt iskolákról, a zárlat miatti magányról, a barátoktól való elszakításról szólt. A tizenharmadik állomás meditációja a szkafanderhez hasonlítható védőruhában érkező mentőkről esett szó, és az elvesztett nagyszülőkről. A gyerekek szerint egyedül Jézus érti meg és segíti őket igazán, mivel sohasem hagyja el őket, akkor sem, amikor nagyon félnek.

A keresztút végén Ferenc pápa megáldotta a gyerekeket. A kisebbek közül többen odaszaladtak a pápához, hogy átöleljék, és ő elbeszélgetett velük.

Péntek éjféltől a Vatikán, egész Olaszországgal együtt, ismét teljes zárlat alá kerül egészen keddig, de a korlátozások nagy része április végéig fennmarad.  Szombat este Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vezeti a vigíliát, vasárnap  a Vatikán interneten közvetíti az ünnepi misét, majd délben az egyházfő üzenetét és az Urbi et Orbi áldást. Ferenc pápa pénteken ellátogatott a vatikáni audencia-terembe, ahol nyolcszáz rászorulót és hajléktalant oltottak be a Vatikán által beszerzett vakcinával.

Ez is érdekelhet

Leó pápa a szuperhatalmakról és a mesterséges intelligenciáról is szólt pünkösdkor
EgyházVilág
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán pünkösdhétfőn hozott nyilvánosságra.
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
EgyházKultúraEgyházSzabadidő
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
EgyházKultúraSzabadidő
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.