Ugrás a tartalomra

Körmenet a felújított kereszthez Perecesen

Létrehozva
Jézus Szíve ünnepét tartották péntek este 6 órától a perecesi római katolikus templomban. Ezen az alkalmon körmenetet is szervezett a helyi atya a temetőbe a mintegy százéves, a napokban felújított fakereszthez, ami már nagyon rossz állapotban volt.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

– Életet is veszélyeztethetett volna a kereszten lévő korpusz, ha leesik – mondta el Berkes László atya, aki hozzátette, a vasból készült Krisztustest-ábrázolás egyméteres és körülbelül nyolcvan kilogrammos. – Ezt én aranyoztam, miután segítőimmel leszedtük róla a rozsdát, a négy méter magas fakeresztet pedig Bazin Levente önkormányzati képviselő kérésére a Városgazda újította fel. 

A Perecesi Jézus Szíve-templomban megtartott Jézus Szíve ünnep után a hívek együtt mentek át a temetőbe, ahol megnézhették a felújított keresztet.

Ez is érdekelhet

Leó pápa a szuperhatalmakról és a mesterséges intelligenciáról is szólt pünkösdkor
EgyházVilág
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán pünkösdhétfőn hozott nyilvánosságra.
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
EgyházKultúraEgyházSzabadidő
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
EgyházKultúraSzabadidő
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.