Magyarországon rendezik meg szeptember 5. és 12. között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A világeseményhez kapcsolódva szerveztek szeretetvendégséget szeptember 4-én, szombaton országszerte.
A központi rendezvény Budapesten volt a II. János Pál Pápa téren, ahol körülbelül hatszáz rászorulót vendégelt meg egy ebéddel a Katolikus Karitász. Emellett a hazai egyházmegyében ugyanebben az időben, vagyis délelőtt 11 és délután kettő óra között szintén megszervezték a jótékonysági rendezvényt, melynek Miskolcon a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola adott otthon.
A szeretetvendégségekkel a Magyar Görögkatolikus Egyház célja az volt, hogy kifejezze közösségvállalását és szeretetét a szegények felé. A minden egyházmegyében egy időpontban magvalósuló szeretetvendégségek egyben tanúságtétel a világ felé.
Megvendégelték a rászorulókat
Ez is érdekelhet
Leó pápa a szuperhatalmakról és a mesterséges intelligenciáról is szólt pünkösdkor
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán pünkösdhétfőn hozott nyilvánosságra.
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.