Ugrás a tartalomra

Megérkezett Ferenc pápa

Létrehozva
Ferenc pápa megérkezett a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre. Az egyházfő, akit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadott, háromnapos apostoli látogatásra jött.
Kép
Megérkezett a pápa Fotó: MTI

Magyarországi útjával Ferenc pápa az európai testvériség erősítését kívánja hangsúlyozni, valamint köszönetet mond a Magyar Katolikus Egyháznak, amiért lehetővé tette az Ukrajnából érkező több mint négymillió ember biztonságos áthaladását Magyarországon - jelentette ki Pietro Parolin szentszéki államtitkár nem sokkal Ferenc pápa Magyarországra indulása előtt.

Közel 1500 diákot szervezett a Kossuth téri pápai szentmisére a Rákóczi Szövetség az MTI szerint. A középiskolás diákok Kárpátaljáról, Partiumból és Magyarországról érkeznek vonattal a fővárosba.

A Nyugati pályaudvarra érkezik vasárnap reggel vendégeink mellett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és 100 fiatalja, a Misszió Tours szervezésében - írták. Közlésük szerint a pápai szentmisére érkező fiatalokat Böjte Csaba és Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára fogadja a Rákóczi Szövetség vezetőivel együtt.

 

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.