Ugrás a tartalomra

Sérvműtétje után lábadozik a pápa

Létrehozva
Ezért vasárnap nem fog áldást osztani a kórház erkélyéről. A katolikus egyházfő orvosai tanácsára még egy hétig a római egészségügyi intézményben marad.

Ferenc pápa műtét utáni felépülése jól halad, de az orvosok azt tanácsolták neki, hogy ne a kórházi erkélyről adja ki vasárnapi áldását, nehogy megterhelje hasfalát – idézte a Reuters Sergio Alfieri sebész professzort, a Gemelli kórház osztályvezető  orvosát, aki szombaton tartott sajtótájékoztatót a Szentatya állapotáról. Kiemelte, hogy a 86 éves pápának orvosai azt javasolták, hogy még legalább a jövő héten a kórházban maradjon, múlt szerdai háromórás műtétje után.

A katolikus egyházfőt bélfali sérvvel kellett megoperálni, és orvosai tanácsára azt is elfogadta, hogy egy korábbi, két évvel ezelőtti bélműtétjével ellentétben, most ne a kórház erkélyéről osszon áldást az érte aggódó, imádkozó híveknek. Ferenc pápának ugyanis, mint mindenkinek egy hasonló műtét után, pihentetnie kell a hasfalát, és a műtét óta csak néhány nap telt el.

Sergio Alfieri arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy a pápa péntekig kapott infúziót, jelenleg félszilárd diétán van, és a műtétet követő vizsgálatok minden adata, a leletek normán belül maradtak, és a beavatkozás szívproblémát sem okozott.

(via: Népszava)

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.