Ugrás a tartalomra

Ifjúsági Lelkinapra várják a fiatalokat Diósgyőrben

Létrehozva
A programot minden évben Krisztus Király ünnepének előestéjén szervezik meg, ez idén november 25-ére esik.

Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A diósgyőri római katolikus templom ad otthont most szombaton az idei Ifjúsági Lelkinap miskolci programjainak. Marosi Balázs diósgyőri káplán a minap.hu-nak elmondta, a programot évek óta megrendezik a város valamelyik római katolikus templomában. „Ferenc pápa az Ifjúság világnapját korábban áthelyezte a Krisztus király ünnepére, így mindig ennek előestéjén rendezzük meg a programot. Az ünnep idén november 26-ára, vasárnapra esik, így tehát szombat estére szerveztük az Ifjúsági Lelkinapot” – árulta el a káplán hozzátéve, az Egri egyházmegye több esperesi kerületében is ugyanekkor, vagy a szombathoz közeli napon szerveznek hasonló rendezvényt.

Az eseményre értelemszerűen elsősorban (de nem csak) fiatalokat várnak, ezért a programokat korábban meghirdették Miskolc összes katolikus templomában és minden katolikus általános és középiskolában is.

- Szombaton délután háromnegyed ötkor kezdünk, elsőként fiatalok fognak a hitükről tanúságot tenni, illetve beszélni arról, hogy az ő életükben mit jelent a hit. Ezt követi majd egy szentmise és azután szentségimádás és különböző imádságok fognak elhangzani a templomban. A program csendes elmélkedéssel és szeretetvendégséggel zárul a diósgyőri plébánián – sorolta.

Marosi Balázs elmondása szerint a programot az egyház nagyon fontosnak tartja, mert ezen keresztül a legfiatalabbakhoz is el tudják juttatni az üzenetüket.

- Azt lehet látni, de különösen tapasztalni, hogy minden ember, de különösen a fiatalok keresik leginkább a stabilitást, keresik az életüknek az alapját, hogy mire lehet egy életet felépíteni. Ők azok, akiben ott van az erő, a jövő tervezésének a vágya. Pontosan ez a kulcs, amiért érdemes megszólítani őket, mert hiszünk benne, hogy lelki szempontból a jó Istennel való találkozás adhat nekik stabilitást, egy biztos pontot, olyat, amire lehet építkezni – zárta a diósgyőri káplán.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.