Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa szerint az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet

Létrehozva
A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért - mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton.
Kép
Fotó: Vatican News

Kijelentette, miközben a jászolban az apró, szegény és védtelen gyermek Jézust csodáljuk, nem szabad megfeledkezni a Szentföldön élők tragédiájáról. Az egyházfő szombat délelőtt a Szent Péter téren felállított fenyőt és a mellette épített betlehemet adományozó tartományok képviselőit fogadta.
A fenyőfa fényeit szombat délután kapcsolták fel. Megnyitották a tér közepén álló obeliszk mellett épített betlehemet is. A huszonhét méter magas, ötvenhat éves fenyőfa az idén az északnyugati Piemont régióból, Macra hegyi település erdeiből érkezett: a térséget a tartomány elnöke, Alberto Cirio, Macra polgármestere, Valerio Carsetti, valamint a helyi püspök Cristiano Bodo képviselte. A fenyőt hétezer, fehér színű alpesi csillagvirág díszíti, amelyeket erre az alkalomra termesztettek. A havazás illúzióját akarják kelteni a Szent Péter téren. A fát vízkereszt ünnepe után újrahasznosítják. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy kis gesztusokkal lehet a teremtett világot védelmező ökológiai fordulatot megteremteni.

A fenyőfa állításának szokását a lengyel pápa, II. János Pál vezette be a Vatikánban 1982-től. Az épületnagyságú betlehem, amely a hagyomány szerint a fenyő közelében áll, az idén a Lazio tartománybeli Rieti egyházmegye ajándéka. A városhoz közeli Greccióban rendezték meg először Jézus születésének jelenetét 1223-ban: Assisi Szent Ferenc nevéhez kötődik, aki a Szentföldről való visszatérése után terjesztette el ezt a karácsonyi hagyományt az akkori Itáliában. A legenda szerint Greccio egyik barlangjában idézte fel a születés jelenetét ott élő emberekkel.
    
A Szent Péter téri betlehemet Francesco Artese kézműves és munkatársai készítették. A barlangra emlékeztető építmény hét méter magas és százötven négyzetmétert foglal el. A Greccio környéki kegyhelyeket idézi azok középkori freskódíszítéseivel. (MTI)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.