Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa emberséget szorgalmazott advent negyedik vasárnapján

Létrehozva
Az egyházfő a közelségét hangsúlyozta a háborútól szenvedőkhöz advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében. Hozzátette, nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nyomorban, éhezésben, rabszolgaságban szenvednek. Istent kérte, hogy emberséget töltsön a szívekbe.
Kép
Fotó: Hans Lucas via AFP

Ferenc pápa imával, szeretettel és mérséklettel teli ünneplést kívánt. Azt mondta, nem szabad az ünneplést a fogyasztással összekeverni. Ünnepelni lehet, és a keresztényeknek így is kell tenniük, egyszerűen, pazarlás nélkül, megosztva azokkal, akik nélkülöznek vagy magányosok – hangoztatta.

A Kölnből, Bécsből és Madridból érkezett terrorfigyelmeztetést követően az olaszországi templomoknál tovább erősítették a biztonsági készültséget. A Szent Péter térre vezető sugárút oldalsó sávjait is lezárták a járműforgalom előtt már vasárnap reggeltől, egyenként és két biztonsági ellenőrzésen keresztül engedik be az érkező hívőket és turistákat a térre, tájékoztatott a Magyar Távirati Iroda.

A közlemény szerint este fél nyolckor kezdődik a mise a teljesen sötét Szent Péter-bazilikában: bíborosok, püspökök és más papok a főbejárattól a főoltárig haladnak, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének, és felkapcsolják a bazilika fényeit. Az oltárnál leveszik a kendőt a jászolról, melyben a gyermek Jézus szobra fekszik. A szobornál népviseletbe öltözött gyerekek helyeznek el virágot a kontinensek képviseletében, az idén Olaszországból, Mexikóból, Elefántcsontpartról, Indiából és Koreából.

Nagy valószínűség szerint a 87 éves egyházfő ülve követi a szertartást. A misén kínaiul imádkoznak a pápáért és a papokért, franciául a kormányzókért és a befogadást kereső migránsokért, arabul a békéért és a fegyverek zajának elnémulásáért, portugálul a gyermekekért és a törékeny emberekért, végül vietnámi nyelven azokért, akik nem hisznek Istenben vagy elveszítették hitüket. Ferenc pápa szombaton nevezte ki a Szentszék első állandó diplomáciai képviselőjét Vietnámban, ami a legelső lépés a két állam közötti diplomáciai kapcsolatok elindítására.

A mise végén a gyerekek elhelyezik a Szent Péter-bazilika egyik kápolnájának betlehemében a gyermek Jézus szobrát. Hasonlóképpen elhelyezik Jézuska szobrát a Szent Péter téri jászolban is.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.