Ugrás a tartalomra

Fabiny Tamás: Jézusban Isten mosolyog a világra

Létrehozva
Jézusban, egy gyermekben Isten mosolyog a világra - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a Pest vármegyei Hévízgyörkön, ünnepi istentiszteleten.

Fabiny Tamás úgy fogalmazott, az angyalok nem a császárkori Rómába, de még csak nem is Jeruzsálembe mentek, énekük a betlehemi mezőn harsant fel, ahol Jézus megszületett.
   
A püspök igehirdetésében azt hangsúlyozta, hogy Jézus nem a hatalmasságok útját járta. Mivel nem a magasságot, hanem a mélységet kereste, ezért aki a mélységben él, nem kell hogy tovább keresse őt. "Jézus ott van hozzánk a legközelebb, ahol a legkevésbé várjuk" - hangsúlyozta.

(MTI)

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.