Ugrás a tartalomra

A bérmálás szentségében részesültek a Mindszenti Plébánia fiataljai

Létrehozva
Ternyák Csaba egri érsek érkezett vasárnap az ünnepi szentmisére Miskolcra.
Kép
Bérmálkozás a Mindszenti Szent Péter és Pál apostol templomban. Fotó: Mocsári László

Krisztus mennybemenetelének ünnepéhez kapcsolódóan tartottak bérmálkozási szentmisét a pünkösd előtti vasárnapon, május 12-én, 11 órától a Mindszenti templomban. A sokéves hagyományhoz hűen, idén is Ternyák Csaba egri érsek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a plébánia ifjú és felnőtt tagjainak. 

Kép

Életre szóló áldás

A bérmálkozás az a szertartás és egyben szentség, amelynek során a híveket teljes körűen befogadja a katolikus egyház. A bérmálás a felnőtt keresztény élet mellett való tudatos döntés, elköteleződés és erre Isten válasza: a Szentlélek teljességének befogadása.

Kép

A bérmálás alkalmával a pap kézrátétel, vagy felkenés útján közvetíti a Szentlélek ajándékait a bérmálkozó számára. Ilyenkor a bérmaszülők, akiknek a szerepe a keresztszülőkéhez hasonló, együtt áldoznak a bérmálkozóval. 

Kép

A szentség kiszolgáltatását az úgynevezett katekézis előzi meg. Itt a közösséghez csatlakozni kívánók, általában egy-két éves felkészítés keretében megismerkednek a római katolikus egyház hitvallásával és a hittételek gyakorlati alkalmazásával. A kurzus arra is alkalmas lehet, hogy személyesen találkozzanak Istennel és Jézus Krisztus megváltó kegyelmével a saját életükre nézve, ha korábban még nem tértek meg. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.