Ugrás a tartalomra

24.hu: visszavonta Balog Zoltán díszpolgári címét Ózd

Létrehozva
Pénteken a Városháza nagy tanácstermében gyűlt össze a testület, ahol zárt ajtók mögött tárgyalták meg Balog Zoltán református püspök díszpolgári címének visszavonását.

A képviselő-testület még 2014-ben adományozta neki a kitüntetést. Akkor politikusként nem vette át a díjat, püspökként azonban tavaly elfogadta – írja a 24.hu Ózd honlapjára hivatkozva.

– A kegyelmi ügy kapcsán kirobbant botrányban való érintettsége miatt a Balog Zoltánnak korábban odaítélt díszpolgári címet Ózd önkormányzata a mai napon teljes egyetértésben visszavonta – mondta Janiczak Dávid polgármester.

Balog Zoltán püspök február közepén mondott le a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnöki posztjáról, amikor a sajtó arról számolt be, hogy tanácsadóként támogatta, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök adjon kegyelmet a bicskei gyerekotthon igazgatóhelyettesének, akit a pedofíliáért elítélt igazgató segítőjeként ítéltek börtönre.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.