Ugrás a tartalomra

Barna Sándor kapta a több szavazatot az időközi református egyházkerületi püspökválasztáson

Létrehozva
A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökválasztásán Barna Sándor 160, Mészáros István 129 szavazatot kapott. Az eredmény jogerőre a jogorvoslati idő letelte után emelkedik.
Kép
Barna Sándor a Tiszáninneni Református Egyházkerület leendő püspöke / Fotó: tirek.hu

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága augusztus 6-án megtartotta ülését az időközi püspökválasztás tárgyában, mivel Pásztor Dániel korábbi püspök lemondott tisztéről - olvasható közleményben a tirek.hu - n. 

A jelölő közgyűlések összesítése után, és a harmadik jelölt, Meleg Attila, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházkerület lelkipásztora visszalépését követően, Barna Sándor és Mészáros István lelkipásztorokra szavazhattak az egyházkerület gyülekezetei. Összesen 289 érvényes szavazat érkezett be - tudtuk meg.

Mészáros István a zempléni egyházmegye esperese, a Megyaszói Református egyházközség lelkipásztora 129 szavazatot kapott.

Barna Sándor püspökhelyettest, Rásonysápberencs, Kázsmárk, Halmaj, Léh, Kiskinizs lelkipásztorát pedig 160 szavazattal választották meg az egyházkerület gyülekezetei. Barna Sándor a választási folyamat végéig ügyvivőként látja el a püspöki feladatokat - osztották meg.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.