Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa globális lefegyverzést sürget

Létrehozva
Teszi ezt abban a kedden megjelent levélben, amelyet a Corriere della Sera című olasz lapnak írt.

"A betegség időszakában a háború még abszurdabbnak látszik" - írta a Gemelli klinikán kezelt egyházfő.

"A sérülékenység képessé teszi az embert, hogy világosabban lássa azt, mi maradandó és mi múlékony, mi az, ami életet ad és mi az, ami gyilkol. Talán ezért hajlunk olyan gyakran a korlátok tagadására és a sérülékeny és sebzett emberek kerülésére" - írta az egyházfő.

Ferenc pápa levelében felhívást intéz a sajtóban és a tömegtájékoztatásban dolgozókhoz, hogy "érezzék át a szavak jelentőségét".

"Le kell fegyvereznünk a szavakat, hogy lefegyverezzük az elméket és lefegyverezzük a világot"
- hangoztatta a pápa. Hozzátette, hogy nagy szükség van az elmélkedésre, a nyugalomra, a világ és a helyzetek összetettségének megérzésére.

Ferenc pápa úgy vélte, miközben a háború nem tesz mást, mint elpusztítja a környezetet és a közösségeket, semmilyen megoldást nem kínálva a konfliktusokra, a diplomáciának és a nemzetközi szervezeteknek "új életerőre és hitelességre" van szüksége. Megjegyezte, hogy a vallások is képesek a testvériség, igazságosság és a béke reményének újjáélesztésére.

Mindehhez elkötelezettség, munka, csend, szavak kellenek, legyünk egységesek ebben az erőfeszítésben
- zárta levelét Ferenc pápa.

A lap kiegészítésként közölte, hogy Ferenc pápa a napilap igazgatója, Luciano Fontana levelére válaszolt, aki azt kérdezte a pápától, miként látja a világ jelenlegi helyzetét. Az egyházfőnek a Gemelli klinika kórtermében írt levele március 14. keltezésű.

Nyitókép: Vincenzo Pinto/AFP

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.