Ugrás a tartalomra

Újabb magyar boldogot avat a Katolikus Egyház

Létrehozva
Tízezer zarándokot várnak április 26-án Veszprémbe Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására.
Kép
Bódi Mária Magdolna (1921-1945) boldoggá avatásáról tartott sajtótájékoztató Veszprémben 2025. április 11-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az ünnepi szentmiséről és az ahhoz kapcsolódó programokról pénteken adtak tájékoztatást a vármegyeszékhelyen. Porga Gyula, Veszprém polgármestere a sajtótájékoztatón történelmi eseménynek nevezte a hétvégi rendezvényt, amely ünnep azoknak is, akik nem tagjai a katolikus egyháznak. Emlékeztetett: Veszprémben három szent és négy boldog járt, a város büszke lehet erre.

Udvardy György érsek hangsúlyozta, hogy a rendezvény egyszerre egyházi és világi ünnep is lesz. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz, és jelen lesz Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is, aki érseki kinevezéséig posztulátora volt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügyének. Meghívták más felekezetek vezetőit is, valamint minden egyházmegyéből érkeznek zarándokok a boldoggá avatásra - tette hozzá.

Kép
Udvardy György

Loósz Robert érseki titkár tájékoztatása szerint időarányosan jól állnak a háromnapos rendezvény szervezésével, amelynek központi helye a ONE Veszprém Aréna és annak parkolója lesz. Itt két színpadot állítanak fel, a fő színpadon az oltár és a liturgiában résztvevők kapnak helyet, míg a másikon az énekkar és egy zenekar lesz majd. A résztvevőknek tízezer ülőhelyet biztosítanak - ezeket a székeket, valamint az oltárt használták a pápalátogatáskor is - és több nagy kivetítőt is elhelyeznek, hogy mindenki jól láthassa a liturgiát.
Az érseki titkár elmondta: mintegy száz zarándokbuszt várnak, amelyek a rendezvény idejére lezárt 8-as és 82-es főutakat összekötő elkerülőúton tudnak majd parkolni. Emellett csaknem ezer személygépkocsinak is biztosítanak parkolást.

Szombathelyről és Budapestről is indul egy-egy zarándokvonat, amelyek délután visszafelé is közlekednek. Előbbiről a Veszprém és Ajka közti vonatpótlás miatt a vonatpótló autóbuszok már a ONE Veszprém Arénához érkeznek, míg a Budapestről induló vonat utasai a V-Busz önkormányzati busztársaság ingyenes különjárataival juthatnak el a vasútállomásról a boldoggá avatás helyszínére.

A városi busztársaság egyébként több különjáratot is közlekedtet majd a rendezvény ideje alatt a ONE Veszprém Aréna, az autóbusz-állomás, a vasútállomás, a veszprémi vár, illetve a lakótelepek felé.

Akadálymentes parkolót és bejáratot is kialakítanak, valamint jeltolmács is közreműködik a szertartás alatt. Az érseki titkár arról is beszélt: a liturgikus énekeket és az imádságokat úgy választották ki, hogy azokat a lehető legtöbben ismerhessék.

Kép
Loósz Róbert

Loósz Róbert felhívta a figyelmet néhány szabályra is: a helyszínre csak kisebb táskák vihetők be, a nagyobbaknak értékmegőrző lesz a beléptetőkapuknál. Műanyag palack, benne frissítővel 0,75 literes méretig vihető be, azonban a fém és üvegpalackok behozatalát nem engedik. Szintén nem lehet bevinni esernyőt - helyette rossz idő esetén esőkabátot javasolnak, de a szervezők is készülnek több ezer eldobható esőkabáttal - fém vagy fa rudas zászlókat, összecsukható széket, valamint élőállatot sem - jelezte.

A beléptetés a nyugati oldalról a 8-as és 82-es utak elkerülő szakaszán kialakított parkoló felől mintegy 30 beléptetőkapun, valamint a bevásárlóközpont felőli oldalon egy másik ponton történik majd.

Több helyen lesz egészségügyi szolgálat, a rendezvény idején 300 önkéntes és ugyanennyi dolgozó ügyel a résztvevők biztonságára. Kialakítanak büféket, és gyóntatósátor is a hívők rendelkezésére áll majd. Közölte, a boldoggá avatásra készül egy applikáció is, amely pár napon belül elérhető lesz.

Loószné Dömötör Enikő érseki irodavezető a kapcsolódó programokról elmondta: pénteken ifjúsági találkozóval kezdődnek a programok, a várban már 14 órától Magdi tour néven önállóan végezhető városi sétán vehetnek részt az érdeklődők. Délután 18-24 óra között pedig a ONE Veszprém Arénában tartanak ifjúsági zarándoklatot, amelyre a 16-30 éves korosztályt várják.

A boldoggá avatási szertartás helyszínén szombaton 8 órakor lesz kapunyitás, 11 óráig kisfilmekkel, imával készülnek, majd a boldoggá avatás alkalmából tartott ünnepi szentmisét 11-13 óra közt tartják, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít.

Elmondta, a belépéshez kapott karszalaggal több veszprémi intézmény is kedvezményesen lesz látogatható, a vasárnap 18 órai hálaadó szentmiséig a Szent Mihály székesegyházban látogatható lesz Bódi Mária Magdolna ereklyéje.

Bódi Mária Magdolnára és más helyi asszonyokra a Veszprém melletti Litér óvóhelye bejáratánál támadt két fegyveres szovjet katona 1945. március 23-án, ahol a fiatal lány a többiek védelmében is ellenállt, ezért lelőtték. Vértanúságát Ferenc pápa tavaly május 23-án ismerte el.

 

 


 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.