Ugrás a tartalomra

Ragtime dallamok és óriás festmények az Avasi Református Templomban

Létrehozva
Református énekeket ad elő ragtime és jazzes stílusban a Mésa együttes a történelmi helyszínen, meditatív kiállításmegnyitóval egybekötve.
Kép
Avasi Református Templom / Fotó: Juhász Ákos

Az erdélyi Mésa duó lép fel november 9-én, 17 órától az Avasi Református Templomban. Zsoltárfeldolgozásokat mutatnak be ragtime és jazz köntösbe öltve. A különleges zenei program segíti a ráhangolódást az ezt követő kiállításmegnyitóra, amit Hangóné Birtha Melinda lelkipásztor tart. Krisztus születésének és feltámadásának misztériuma jelenik majd meg hatalmas festményeken a templom falán. Mindkét esemény ingyenes és a Magyarországi Református Egyházban idén meghirdetett Élő Ige évéhez kapcsolódik. Az Ige így a művészet segítségével adhatja át örökérvényű üzenetét. 

- Domschy Mercédesz és Péntek Attila kolozsvári zenész házaspár érkezik Miskolcra, akik először november 8-án, pénteken a Tiszáninneni Református Egyházkerület Ifinapján mutatkoznak be a Generali Arénában. Az egyházkerület ezzel már elkezd hangolódni a 2025-ös Ifjúság Évére – nyilatkozta szerkesztőségünknek Hangóné Birtha Melinda, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztora.

 - Az ezt követő napon, november 9-én, szombaton lépnek fel nálunk az Avasi Református Templomban. A produkciójuk azért unikális, mert a régi református közösségekben használt énekeskönyvi énekeket egy kicsit új formába öntötték teljesen más zenei stílusban – hívta fel a figyelmet. 

- Abban a különleges helyzetben vagyunk, hogy ezt a koncertet össze tudjuk kötni annak a kiállításnak a megnyitójával, amit a Magyarság Házából hoztunk el ide. Tizenhat festmény Krisztus születését és feltámadását mutatja be az angyali üdvözlethez és az angyali jelenléthez kapcsolódva az üres sírnál. Így a karácsonyi és a húsvéti ünnepkört is magában foglalja. Az alkotásokat határon túli kortárs festők készítették. Minden képet rövid igerésszel és imádsággal kapcsolunk össze egy imasétán. Ezzel az alkalommal pedig egy hosszabb ünnepi rendezvénysorozat veszi kezdetét egyházközségünkben – fűzte hozzá a lelkipásztor. 
 

 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.