Ugrás a tartalomra

Egyház

Képgaléria
Már több fénylik, mint nem
EgyházMiskolc
Miként tavaly, úgy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) több budapesti és vidéki helyszín mellett idén is fényt gyújtott Miskolcon, a Centrum áruház előtt felállított hanukián.
Meggyújtották a Hanuka második gyertyáját
MiskolcEgyház
A Hanuka ünnepe alkalmából a Miskolci Zsidó Hitközség hétfő este vendégül látta Veres Pál polgármestert, aki meggyújtotta az ünnep második gyertyáját. 
A békesség és szeretet szimbóluma egy békétlen világban
KultúraEgyházMiskolc
Karácsonyra készülünk újra, de egészen más hangulatban, mint ahogyan az előzőekre készültünk, mert körülöttünk nincs béke. Egy lelkésszel és egy néprajzkutatóval beszélgettünk a jelen és a régmúlt karácsonyokról.  
betlehemi láng minorita templom
Megérkezett a betlehemi láng Miskolcra 
KultúraEgyházMiskolc
A Miskolci Gráciák Egyesülete idén is fogadta és továbbadta a betlehemi születés templomából érkező lángot a Hősök terén. 
Advent első vasárnapján a város több pontján gyújtottak gyertyát a közösségek
MiskolcKultúraEgyház
Délután nem csak a Szent István téren, hanem Szirmán és Diósgyőrben is körül állták az adventi koszorúkat a miskolciak. 
Fellobbant az első gyertya lángja a város adventi koszorúján 
MiskolcKultúraEgyház
Az önkormányzat és a református egyház közös rendezvényével kezdetét vette az adventi időszak Miskolcon. 
Advent az egyházban és a népi kultúrában
MiskolcKultúraEgyházBelföld
Az adventi koszorú négy gyertyájából az elsőnek a vasárnap esti meggyújtásával kezdetét vette az adventi időszak, amely a keresztények számára a karácsonyvárást, az Úr eljövetelének ünnepére való lelki ráhangolódást jelenti.
A fény szerepe a közelgő ünnepekkor
EgyházMiskolc
Mi kapcsolja össze a zsidó és a keresztény vallást? Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Köre következő előadása.
Nyolc méter magas Mária-szobrot állítottak Kisgyőrben
EgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Talapzatával együtt nyolc méter magas „Betegek gyógyítója” Mária-szobrot állítottak Kisgyőr-Mocsolyástelep határában szombaton - számolt be a Magyar Kurir. Az alkotást, amely Szabó Sándor szobrászművész munkája, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke, Juhász Ferenc megáldotta meg.
Szeretteinkre emlékezünk
KultúraEgyház
Halottak napja a nyugati kultúrkörben eredetileg egyházi ünnep volt, de az elhunytakról szerte a világon megemlékeznek az emberek világnézettől függetlenül.
Már most nagy a tömeg a miskolci temetőkben
MiskolcEgyház
Tízezreket várnak idén is, hogy megemlékeznek elhunyt szeretteikről a miskolci temetőkben.
Ma van a reformáció emléknapja
EgyházBelföldVilág
Országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek.
Képgaléria
Faültetéssel ünnepelt a szirmai református iskola és óvoda 
OktatásEgyházKörnyezetMiskolc
Ovisok verselésére és diákok éneklésére lehetett figyelmes az, aki hétfő délelőtt az Apostol Bertalan tér környékén járt. A gyerekek ezzel kedveskedtek annak a két elültetett kislevelű hárs-facsemetének, melyek intézményeik tízéves egyházi fenntartásának állítanak élő és terebélyesedő mementót. 
A miskolci reformátusság – tematikus városnézés
KultúraSzabadidőEgyházMiskolc
Folytatódik a Tourinform Miskolc városnézéseinek sorozata.
Elkészült a görögkatolikus egyház népszámlálási kisfilmje
EgyházBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy fiatal atya megrajzolta, miért fontos az egyházaknak a népszámlálás.
Idén is lesznek miskolci programjai az Ars Sacra Fesztiválnak
KultúraEgyházMiskolc
A helyi rendezvényeket az Éltető Lélek Alapítvány szervezi meg szeptember 17. és 25. között.
Zenei adomány a Búza téri templomban
KultúraEgyházMiskolc
Különleges produkcióval készülnek a hétvégére a Miskolci Szimfonikusok. Karl Jenkins: Stabat Materét prezentálják a Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus székesegyházban. 
Képgaléria
Mária-búcsú Diósgyőrben
EgyházBelföld
Idén is a diósgyőri Szűz Mária Szent Neve római katolikus templom és környéke adott otthont a hagyományos vált diósgyőri Mária-búcsúnak. 
Képgaléria
Szeretettel fogadták a diósgyőriek új plébánosukat
EgyházMiskolc
Azok a bizonyos utak minden jel szerint valóban kifürkészhetetlenek: két évtized után plébánosként térhetett vissza a diósgyőri hívekhez az egykori káplán. Vasárnap köszöntette a híveket, és köszöntötték a hívek. 
Hálát adtak és ünnepeltek
EgyházMiskolc
Jézus szíve búcsút tartottak június 24-én a perecesi templomban.