Ugrás a tartalomra

Egyház

Képgaléria
Vízkereszt ünnepe van
EgyházMiskolc
Január 6-án ünnepeljük a vízkeresztet, ami a napkeleti bölcsek megjelenéséhez, Jézus megkereszteléséhez és első csodájához, a víz borrá változtatásához köthető. Vízkereszt tehát Jézus Krisztus megnyilvánulásának momentumait kapcsolja össze.
Szombattól Pásztor Dániel a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke
EgyházMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pásztor Dánielt november 18-án választották meg püspöknek, január 9-én pedig - több új tisztségviselővel egyetemben - be is iktatják hivatalába.
Gyengélkedik Ferenc pápa, mások celebrálják a szilveszteri szertartásokat
EgyházVilág
A katolikus egyházfőt a hírek szerint isiász gyötri.
Meghitté tenni az ünnepet: "a régiek még tudták, hogy nem baj, ha nincs sok ajándék"
Egyház
Orosz István lelkipásztor osztja meg olvasóinkkal ünnepi gondolatait.
Népszámlálás és karácsonyi köszöntés
EgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Orosz Atanáz megyéspüspök ünnepi gondolatait olvashatják.
Pásztori gondolatok karácsony idején
EgyházVéleményMiskolc
Sándor Frigyes evangélikus lelkész osztja meg olvasóinkkal ünnepi gondolatait.
Fabiny Tamás: Isten ott van minden emberi szenvedésben
EgyházBelföld
Isten ott van minden emberi szenvedésben, a kórházakban és az oxigénsátor alatt is - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján az óbudai evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.
Bogárdi Szabó István: Isten Jézus Krisztusban támasztott világosságot
EgyházBelföld
Isten Jézus Krisztusban támasztott világosságot, dicsősége felragyogtatására - mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében pénteken.
Erdő Péter: senki nem maradhat ki a szeretet ünnepéből
EgyházBelföld
Senki nem maradhat ki a szeretet ünnepéből, legyen bár idős vagy magányos, beteg vagy kitaszított, elfoglalt ember, akit életének feladatai akadályoznak abban, hogy önmaga legyen és észrevegyen másokat is - mondta Erdő Péter magyar katolikus egyházfő pénteken, az esztergomi bazilikában tartott hagyományos karácsonyi misén.
Képgaléria
A miskolci templomok többségében volt éjféli mise szenteste
EgyházMiskolc
Miskolcon a templomok többségében megtartották az éjféli misét szenteste. Hejőcsabán, Szirmán, Martinkertvárosban, a Mindszenti templomban viszont elmaradt az alkalom.
Közel jött hozzánk
Egyház
Mikolai Vince főesperes, plébános osztja meg olvasóinkkal ünnepi gondolatait.
Csak néhány helyen marad el az éjféli mise
EgyházMiskolc
A miskolci templomok többségében megtartják az éjféli misét, csak néhány helyen marad el.
Adventi üzenet IV.
MiskolcEgyház
Római katolikus adventi üzenet - Rigó Jenő, plébános
A Vatikán a korlátozások miatt megemelte a misék számát
EgyházVilág
Az ünnepnek számító december 25-én, január 1-jén és január 6-án paponként napi négy mise bemutatását engedélyezte az Istentiszteleti Kongregáció annak érdekében, hogy a templomokban is érvényes járványkorlátozások ellenére minél többen részt tudjanak venni a szertartásokon - közölte a Vatikán News vatikáni hírportál csütörtökön.
Adventi üzenet III.
MiskolcEgyház
Evangélikus adventi üzenet - Sándor Frigyes, evang
Képgaléria
Felavatták a zsidó imaházat és turisztikai központot
MiskolcEgyház
A miskolci zsinagóga közvetlen szomszédságában lévő U-alakú épületet újították fel ebben az évben, hogy múzeum, konyha és zarándokszállás is legyen az imaház mellett. Markovics Zsolt főrabbi a mezüze felhelyezésén túl meggyújtotta a Hanuka első gyertyáját.
Ferenc pápa egyedül imádkozott a szeplőtelen fogantatás ünnepén
EgyházVilág
Ferenc pápa kedden kora reggel elhagyta a Vatikánt, és a Róma belvárosában található Szűz Mária-szoborhoz ment imádkozni a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján, amely az idén hívők nélkül zajlik a koronavírus-járvány korlátozások miatt – közölte a szentszéki szóvivő.
Adventi üzenet II.
MiskolcEgyház
Görögkatolikus adventi üzenet - Galambvári Péter, parókus
Adventi üzenet I.
MiskolcEgyház
Református adventi üzenet - Hangó István, református lelkipásztor
Képgaléria
Díjakat adtak át a Nemzetiségek Napján
MiskolcEgyház
A nemzetiségeket ünnepelték a miskolci Városházán. 2012-ben nyilvánította az Országgyűlés december 18-át a Nemzetiségek Napjává, ám idén a vírushelyzet miatt korábban tartották meg a hagyományos ünnepséget.