Környezet
Eltűnhet Észak-Magyarországról az eurázsiai hiúz
A hazánkkal szomszédos Szlovák-karszt Nemzeti Parkban is már csak két kifejlett hiúz él, míg a hazai oldalon Aggtelek és a Bükk térségében nyomát sem találták az elmúlt három évben.
A természetes élővilágra veszélyes hatást mutattak ki a Szinva egy részén
Határértéket meghaladó szennyeződést mutattak ki az elszíneződött Szinva-patak egy rövidebb szakaszán – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal.
A miniszterelnök után a miskolci polgármester is home office-t rendelt el
Az előttünk álló napokban extrém hőségre kell felkészülnünk. Ilyenkor a legfontosabb az emberek egészsége – hangsúlyozta Miskolc polgármestere.
A jövő turistája már mást keres – erről szólt a fenntarthatósági roadshow Lillafüreden
A lillafüredi kisvonattal ment haza a rendezvényről az újságíró a fenntarthatóság jegyében. Hatást gyakorolt a Visit Hungary Fenntarthatósági Roadshow.
Vas, mangán és szerves szennyezőanyagok kerültek a Szinvába
Toxikus hatású volt a szennyezés.
Szinva-elszíneződés – lépett a Miskolci Városgazda is
Tájékoztatást adtak ki szerda délután a Szinva-patak elszíneződésével kapcsolatban.
Miskolc polgármestere: tisztázni kell a felelősség kérdését a Szinva szennyeződése ügyében
A miskolciak joggal várják el, hogy megóvjuk a város természeti értékeit. Ennek megfelelően fogunk eljárni ebben az ügyben is – írta Tóth-Szántai József szerda délutáni posztjában.
Narancssárgára színeződött a Szinva
Valami durván beszínezte a Miskolcot átszelő patakot. A Kiss Ernő utcánál szivárog az üledékes szennyezés a Szinvába, ami már a Petőfi utcai hídnál narancssárga színű, opális elegyet alkot.
Hőhullám és kutyameleg – állatvédelmi tanácsok a kánikulára
A nyári hõség nemcsak az embereket, hanem a háziállatokat is komoly megterhelés elé állítja. A forró beton, a tûzõ napsütés és a nem megfelelõ folyadékellátás könnyen veszélyes helyzetet teremthet kedvenceink számára.
Sok napsütés és helyenként szél várható kedden
Magyarország szinte egész területére sárga riasztás van érvényben, hőség miatt, kivéve Borsod-Abaúj-Zemplénre és Nógrádra. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul, sok napsütéssel és széllel.
Csalán és szarvasgerinc – így készül az Ehető Erdő finomsága
Az erdő finom. Darab Ádám, a Végállomás Bistro & Wine séfje és Bózsó Gyula erdész megmutatja, mi készülhet az Ehető Erdő alapanyagaiból.
Sárga riasztás van érvényben zivatarok lehetséges kialakulása miatt
Elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgáltató hétfő estig az egész országra, mert zivatarok alakulhatnak ki.
Fokozódik a hőség a jövő héten
A jövő héten folytatódik a kánikula: a hét elején általában 30 és 35 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet, míg a hét végén már jellemzően 33-38 fok várható a legmelegebb órákban.
Borsodi szakasszal bővült az Országos Kéktúra nyomvonala
Az ország egyik legszebb völgyén, a Szelce-völgyön halad át Jósvafő és Szelcepuszta között az Országos Kéktúra új útvonala.
Zivatarok lehetséges kialakulására figyelmeztet a meteorológia
Továbbra is sárga riasztás van érvényben egész Magyarországra vasárnap éjfélig, felhőszakadás esetleges megjelenése miatt. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat, amit villámlás és erősödő szél kísérhet.
Mutatjuk, hol végez hibaelhárítást szombaton Miskolcon az ÉRV
Az érintett helyszíneken lajtos kocsikkal biztosítják az ivóvízellátást Miskolcon.
Zivatarok lehetséges kialakulására figyelmeztet a meteorológia
Sárga riasztás lépett érvénybe szombat reggel, zivatarok lehetséges kialakulásának veszélye miatt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között lesz.