Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Vasárnap is kitehették a „megtelt" táblát Bánkúton
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombathoz hasonlóan vasárnap is le kellett zárnia a rendőrségnek a Bánkútra vezető utat. Nyomatékosan kérik továbbra is, hogy oda kocsival inkább ne induljunk el.
Online edzésekkel kerülhetünk formába
SzabadidőMiskolc
Hogyan csillapítsuk mozgásigényünket a bezártság ellenére? Futni vagy biciklizni edző nélkül is lehet a természetben, sokan azonban az irányított, csoportos órákat részesítik előnyben.
Nem csökkent az örökbefogadási kedv
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közel ezer kutya és macska talált szerető gazdira tavaly a miskolci menhelyeken keresztül. Úgy tűnik tehát, hogy bár a szabályok szigorodtak év közben, az örökbefogadási kedv a világjárvány ellenére sem csökkent.
Képgaléria
Most is táncolnánk – videoklipen is megjelent a tavalyi táncos őrület
KultúraSzabadidőMiskolc
Rövidfilm készült a Miskolc Televízióban futó Én is táncolnék című műsor nyári adásaiból. A klipben Süttő Roland és Tombácz Anikó profi versenytáncosok, táncpedagógusok és tanítványaik láthatók.
Félmilliárdból újulhat meg az „ötmilliós” városjelkép
SzabadidőMiskolc
Még a karácsony előtti napokban ülésezett a Miskolci Tervtanács. A téma az Avasi kilátó felújítási terveinek megvitatása volt.
Újévi hangverseny a városháza dísztermében - nézze újra!
KultúraSzabadidőMiskolc
Fantasztikus koncerttel indította az évet a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A hangversenyt péntek este a 8 órától a Miskolc Televízióban láthatták, hallhatták először a nézők.
Így búcsúztatta Bödőcs Tibor 2020-at - VIDEÓVAL!
Szabadidő
Elmúlt hónapjairól és a járvánnyal kapcsolatos eddigi tapasztalatairól beszél szilveszeri videójában Bödőcs Tibor.
Könnyfakasztó bakiparádé a Miskolc Televízió munkatársaitól
SzabadidőMiskolc
Most megmutatjuk azt, ami év közben rejtve marad. Nevetésre fel!
7+1 feledhetetlen mozi szilveszterre és újévre
Szabadidő
Ha úgy döntene, filmezéssel tölti ezt az igazán rendhagyó szilvesztert, ránk akkor is számíthat! A minap.hu és a MiskolcTV munkatársai ezeket a filmeket ajánlják!
Zenebutik, zenehíd egy elfeledni vágyott évből
KultúraSzabadidőMiskolc
Érzések, élmények, hangulatok, jókedv és elmélyülés – örök klasszikusok és 2020-as nagy kedvencek egyaránt szerepelnek zenei válogatásunkban. Ismert zenészeket, énekeseket, DJ-ket, szövegírókat kértünk meg arra, hogy állítsák össze nekünk TOP 12-es listájukat. Ők ezekkel feledtették e terhes év megpróbáltatásait.
Szívmelengető történettel búcsúztatják az óévet a rendőrök
SzabadidőMiskolc
Szabó Csilla rendőr főhadnagy, a megyei rendőrfőkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa hét éve fogadott örökbe a Miskolci Állatsegítő Alapítványtól egy, a munkája során megismert kutyát.
Szilveszteri népszokások, hagyományok, babonák
Szabadidő
A babonák legszélesebb skálája a szilveszter ünnepéhez kötődik. Ekkor teszünk fogadalmakat, s a hiedelmek szerint ekkor tehetünk legtöbbet következő évi sikereinkért. A minap.hu összegyűjtött néhányat.
Konyhai tipp újévre: Ön beáztatta már a lencsét?
Szabadidő
Ha nem, még megteheti, épp itt van az ideje.
Speciális, ám eredményes éven van túl a Miskolcz-Revital TSE
KultúraSzabadidőMiskolc
A mindenki számára embert próbáló időszak ellenére is sikeres évet tudhat maga mögött a Miskolcz-Revital TSE.
„Már érzem a karácsony puha lépteit”
KultúraSzabadidőMiskolcOktatás
Így ünnepelnek idén miskolci közéleti személyek.
„Látópont” címet kapott a Miskolci Kulturális Központ
KultúraSzabadidőMiskolc
Az apród- és udvarhölgyképzőt, valamint a Társas-Játék Klub-ot is érdemesnek találta a Magyar Közösségépítők Értékközössége Egyesület arra, hogy felvegye a jó gyakorlatok közé. Így a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. kiérdemelte a „Látópont” címet. A jövőben tanulmányutak szakmai állomásaként segítheti a Kárpát-medence közösségi életének fejlődését. A cím ünnepélyes átadására az Egyesület következő közgyűlésén, várhatóan 2021. tavaszán kerül sor.
Gyertya – a meghitt karácsony jelképe
SzabadidőMiskolc
A láng meleget ad a téli hidegben, az otthon intim hangulatát teremti meg. Sokan választják karácsonyi ajándékul is a gyertyát. Több miskolci és Miskolc közeli kézműves is foglalkozik viaszformálással, gyertyagyártással. Megkérdeztük néhányukat az eljárásról és a trendekről.
Gasztroünnep a nappaliban - elvihető fogásokkal idézhetünk éttermi hangulatot a karácsonyi asztalra
SzabadidőMiskolc
A Végállomás Bistorante-ban a nehéz helyzet ellenére sem engednek az alapelvekből: ezt tükrözik az ünnepi ételek is.
Karácsonyi dallal kedveskedtek a miskolci rendőrök
SzabadidőCelebhírekMiskolc
A PoliceHungary Youtube-csatornáján Horváth Richárd rendőr főtörzsőrmester dalával kívánnak mindenkinek áldott, békés, karácsonyt.
Valami nem stimmel az adventi villamos szavazásával
SzabadidőMiskolc
Olvasóink jelezték, hogy egy ideje nem tudnak óránként szavazatot leadni a miskolci adventi villamosra a cseh hírportálon, ahol azóta a pilseniek villamosa már több ezer szavazattal vezet.