Ugrás a tartalomra

Miskolcon is csatlakozhatunk a nemzetközi jóganaphoz

Létrehozva
Vasárnap délután a Népkertbe várják azokat, akik szívesen megismerkednének a jógával, vagy bővítenék tudásukat - illetve azokat, akik egy közösségi programra vágynak.
Kép
A kép egy tavalyi jógaórán készült, amit Breitenbach Ildikó szervezett a Hősök terére. | Minap-archív fotó: Horváth Csongor

Az ENSZ Közgyűlése 2014. december 11-én, 177 támogató ország egyhangú szavazatával június 21-ét a jóga világnapjává (nemzetközi jóganap) nyilvánította. Azóta ezt a napot a világ egyik legnagyobb szabású, egészséget és jó közérzetet szolgáló rendezvényeként tartják számon. Világszerte rengeteg eseményt rendeznek ezen a napon, hogy bemutassák a jóga hagyományát, amely felkerült az UNESCO szellemi világörökségeinek listájára is.

Miskolc is csatlakozik a programsorozathoz, június 11-én, vasárnap jóganapot rendeznek a Népkertben az Indiai Nagykövetség Kulturális Központjának közreműködésével - tájékoztatta lapunkat a városháza sajtóosztálya.

Tudatták: az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ, valamint miskolci jógatanárok várnak mindenkit egy közös gyakorlásra, jógás együttlétre a miskolci Népkertbe vasárnap délután 3 órától egészen fél 7-ig.

A program folyamán a közös jógaprotokoll gyakorlása után különböző jógaiskolák mutatkoznak be.

A program időbeosztása:

16.00 – 16.30 - Aerial Jóga Czeglédi Edit Hangával
16.35 – 17.25 - előadás a himalájai jógamesterek meditációs hagyományáról és vezetett meditációs gyakorlat Soós Lászlóval
17.30 – 18.00 - etka jóga erőgyűjtő módszer Sóvári Andreával
18.05 – 18.35 - rugalmas gering jógával – a nyak összkomfortja Korányi Mariann-nal

A részvétel ingyenes. A szervezők azt kérik, hogy akinek van jógamatraca, azt hozza magával.

Hozzátették, szélsőséges időjárás (zápor, zivatar) esetén a népkerti kettes jégpályán tartják meg az eseményt.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.