Ugrás a tartalomra

Garantált városnézés az igazság nyomában

Létrehozva
Bűnesetek, balesetek, üldözések és elfogások helyszínei járhatóak be a Tourinform Miskolc következő garantált városnézésén.
Kép
Fotó: hellomiskolc.hu

Igazán különlegesnek ígérkezik a Tourinform Miskolc következő garantált városnézése, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával közösen szerveznek - közölte a városháza sajtóosztálya.

A júniusi rendhagyó program résztvevői megnézhetik, melyik épületben működött régen rendőrkapitányság, szó lesz arról, milyen bűnesetek kötődnek a belvároshoz, honnan származik a Villanyrendőr elnevezés, és miért kell vigyázni a biciklis futárokkal. A sétán felkeresik villamosbalesetek helyszíneit, és első kézből kaphatnak információt a miskolci Bonnie és Clyde néven elhíresült bűnöző páros üldözéséről és elfogásáról. A program végén a Vármegyei Rendőr-főkapitányság Zsolcai kapui épületében megtekinthetik a szolgálatteljesítés közben elesett rendőrök emlékhelyét.

A június 10-i városnézésen idegenvezető és a rendőrség szakemberei vezetik a csoportot. A séta a Tourinform Miskolc irodából indul, és a Zsolcai kapuban ér véget. A különleges programon előzetes regisztrációval lehet részt venni.

Bővebb információ: hellomiskolc.hu

Regisztráció: REGISZTRÁCIÓ - Az igazság nyomában - garantált séta a Belvárostól a Zsolcai kapuig (google.com)

 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.