Szabadidő
Volt egyszer egy... VIAN – emlékezés a '90-es évekre
A beszélgetés résztvevői felidézték, kinek mit jelentett a város egykori kultikus klubja a Győri kapuban. A programot a helyi civil szervezet, a Kapuzörgetők tagjai álmodták meg a Helynekembe.
Nőírók – írónők Miskolcon a 19. század végén, a 20. század elején
A Páholy 25 következő előadása kedden délután 5 órakor kezdődik a Thália-házban. Békési Gábor irodalomtörténész olyan, Miskolchoz kötődő írónőket is bemutat, akikről talán még nem is hallott a közönség.
Pótolták az elmaradt gyermeknapot Szirmán
Kertvárosi Juliális néven tartottak családi egészség- és sportnapot a szirmai Szent András téren.
Hagyományosan újra mozdult az Avas
Csaknem száz csapat versenyzett a zsűri kegyeiért, és vetette be főzőtudását, miközben a kicsik utólagosan megünnepelhették az elmaradt gyermeknapot a díjmentes ugrálóvárral.
Oscar-jelölt és Arany Pálma-díjas alkotás is szerepel
Oscar-jelölt és Arany Pálma-díjas alkotás is szerepel a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes versenyprogramjában. A szeptember 10. és 18. között megvalósuló rendezvényen a Börtönlevelek és a Félek, hogy elfeledem az arcod című alkotás is látható lesz.
Miskolc calling – rendeződni látszik a belvárosi éjszakai élet
A minőségre és mértékletességre való törekvés megoldást jelenthet a belvárosi – nevezzük így: – bulinegyed éjszakai életének időszakos problémáira. Egy hétvégi estén rendészeket kísértünk el járőrözésükön, klub- és étteremtulajdonosokkal beszélgettünk, hogy megtudjuk: hogyan tehetjük valóban élménnyé a belvárosi estéket?
Durrell, a sivatagi hiúz is a Miskolci Állatkertet választotta
Megtiszteltetés ez az intézmény számára, hiszen Magyarország állatkertjeiben jelenleg ő az egyetlen ilyen állat.
Betegség miatt előadások maradnak el
A Miskolci Nemzeti Színház tájékoztatása szerint a júliusra meghirdetett Linda Vista előadások betegség miatt elmaradnak.
Hatéves a Miskolci Termelői Nap
A jubiláló rendezvény ezúttal már olyan lesz, mint a járvány előtt, a piacot ugyanis ismét változatos programok kísérik.
Újra Miskolcon lép fel a Zártosztály
Az Ady Endre Művelődési Házban lép fel szombaton este fél 9-től a Zártosztály és a Bakancsos Edda.
Miskolcon koronázhatják meg a szezont
Szombaton hazai környezetben, saját közönsége előtt teheti fel a pontot egész szezonon át tartó remek szerepelésére a Miskolc American Football Team (MAFT).
Miskolc pont jó! – Online turisztikai kampányt indított Miskolc
A kampány fő célja az, hogy a pandémia által nehezített pálya ellenére is eredményes főszezont zárhassanak majd a település turisztikai szolgáltatói.
Napközis táborok a könyvtárban
Ebben az évben is napközis táborokat szervez az érdeklődő gyerekek számára a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A központi épületben zajló egy hétig tartó esemény ugyan pénteken véget ért, de három fiókkönyvtár augusztusban ismét várja a jelentkezőket.
Nala és Kiara lesz a két miskolci nőstény oroszlán neve
A közelmúltban érkezett vadállatok nevéről az állatkert korábban szavazást hirdetett, melynek eredményét hétfőn a Facebook-on hirdették ki.
Majka: a járvány alatt megtanultam gitározni
Múlt pénteken, július 9-én Majka és Curtis koncertjével várta a populáris zenék kedvelőit a Lovagi Tornák Tere. A temérdek sikerszámot felvonultató párosból Majka adott interjút a Miskolc Tv stábjának korábbi félelmeiről, a jelenlegi nehézségekről és az elmúlt időszak történéseiről. Azt is megtudhattuk, hogy a mostani reppertoárból mi az ózdi hős kedvence.
Ismét felpezsdült az élet az avasi pincesoron
Tizenötödik alkalommal rendeztek Fröccsfesztivált a Kisavas történelmi vigalmi negyedében.
Szomszédünnep a Jókai lakótelepen
Harmadik alkalommal rendezték meg a Jó a Jókain programsorozatot, ahol a környék civil szervezetei, egyesületek, alapítványok mutatkozhattak be a Jókai lakótelepen élőknek.
Játékos délelőtt a Győri kapuban
Játszd újra, Győri kapu! címmel szervezett programot az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, a Kapuzörgető közösségfejlesztő projekt részeként szombat délelőtt a Győri kapui játszótéren.
Özönvíz előtt - ingyenes filmvetítés a belvárosban
Péntek este vetítették Leonardo DiCaprio Özönvíz előtt című dokumetumfilmjét a Szinva teraszon. A vetítésen jelen volt Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt is.
Játszd újra, Győri kapu!
Baba játszóház, mozgáskoordinációt fejlesztő játékok a legkisebbeknek, ügyességi versenyek, lufihajtogatás, társas- és kártyajátékok, kvíz, csillámtetoválás, kísérletek leendő kis kalózoknak és űrhajósoknak, gokart és egyéb meglepetések is várnak a szombati rendezvényen résztvevőkre.