Szabadidő
A Bosszúállók: Végjáték kapta a legjobb mozifilm díját az amerikai közönségtől
A Bosszúállók: Végjáték kapta az év legjobb mozifilmje díjat a People's Choice Awards vasárnap Santa Monicában megrendezett ceremóniáján – írta meg a The Hollywood Reporter.
Országos Rajzfilmünnep - Nepp József és a Mézga család a fókuszban
A Mézga család bemutatásának 50. évfordulóját ünnepelve a 85 éve született Nepp Józsefre emlékezik a hetedik Országos Rajzfilmünnep. A fesztivált november 15-től 17-ig rendezik meg, az ország legkülönbözőbb pontjain lesznek vetítések és egyéb programok Lövőtől Nyíregyházáig, Budapesttől Felpécig.
Heti egy futás is negyedével csökkenti a korai halálozás kockázatát
Az elemzésből – melybe több mint 230 ezer embert vontak be – kiderül, hogy azoknak, akik rendszeresen járnak kocogni vagy futni, jóval kevesebb esélye van az idő előtti halálozásra. A rendszeres testmozgásnak köszönhetően pedig a világgazdaság is fellendülhetne.
Tari Annamária az online térről: az életet lenne jó élni
Egy idő után mindenki rájön, hogy személyesen, lassan ismerkedni nyugodtabb – állítja Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, aki a párkapcsolati változásokról, a közösségi média hatásairól tartott előadást csütörtökön a Művészetek Házában. Interjúnk.
Párkapcsolatok az online tér bűvöletében
Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus a párkapcsolati változásokról és a magányról tart előadást november 7-én este héttől a Művészetek Házában.
Hamarosan érkezik a Mikulás az Avalon Parkba
Az Avalon Park a karácsonyi időszak alkalmával ismét ünnepi díszbe öltözik. A meseországgá alakuló szálloda november 30. és december 8. között különleges programokkal várja az érdeklődőket, amelynek során a Mikulás ezúttal többek között olyan segítő társakkal érkezik Avalóniába, mint Elza és Anna hercegnő, Kevin és Karl mignonok, Gru vagy éppen Grincs.
Groove – Miskolc calling: új underground partysorozat indul Miskolcon. Kövessetek minket a miskolci underground zenei életbe (6. rész)
„Olyan ritmusok fognak végiglüktetni az éjeken, amiben az is elveszhet, aki most ismerkedik csak a stílussal. Ez az, amit mi szeretnénk átadni, és egyként mozdulni minden dobleütésre, mindenkivel” – vallják a november 15-én induló új, miskolci underground partysorozat szervezői. A Rezidenciáról ismert totpetivel, 7mirrorral és Squell-lel beszélgettünk a Groove-ról.
„Meg akartam mutatni, hogy nem kell másra várni”
Duli Gábor tavasz óta gyűjti a szemetet a Bükkben. Azt reméli, akciója másokat is inspirálhat abban, hogy egymagunk is sokat tehetünk a környezetért. Interjú.
Rémisztő trükkorgia a Factoryban
Mozgalmas volt a hétvége a Factory Sport Arénában, ahol idén is megrendezték a hagyományos őszi nagy derbit. Szombaton BMX, vasárnap a roller szerelmesei próbálhatták ki magukat az extrém sportok miskolci fellegvárában.
Ezt kicentizték! Ekkora hajó még soha nem ment át a Korinthoszi-csatornán
A hajó 22,5 méter széles, a csatorna legszűkebb pontján 24 méter.
Rettentően izgalmas kalandok várnak az Avalon Park látogatóira
Október 25. és november 3. között rémisztően jó programokon vehetnek részt a családok a halloweeni jelmezbe öltöztetett Avalon Parkban. Amíg a gyerekek édességet gyűjthetnek a Maya Játszópark dermesztő programjain, a felnőttek egy gokartbajnokságon szállhatnak harcba értékes nyereményekért.
A világ egyik legcukibb állatát ünneplik a miskolci állatkertben
Október 18-án ünnepli a makik világnapját a Miskolci Állatkert és Kultúrpark.
Óriási magyar siker a szentpétervári Grand Prix-n, miskolci mazsorettek a dobogón
Két miskolci sportoló, Czinege Szonja és Paár Gréta képviselte hazánkat a Nemzetközi Mazsorettsport Nagydíjon (MWF), Szentpéterváron szeptember végén. A Miskolci Mazsorett Együttes tagjai dobogós helyezésekkel tértek haza több kategóriában is, Czinege Szonja pedig aranyérmes lett a rangos mazsorett megmérettetésen Oroszországban.
Szaunázók hétvégéje a miskolci fürdőkben!
A tavaly nagy sikerrel megrendezett Szaunázók hétvégéje után idén is tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket a miskolci fürdők október 5-én és 6-án.
Bodzás-túrós lett az év gyógynövényes, cukormentes tortája
Citromfű, hibiszkusz, fehérbabhéj – idén is sok izgalmas és újszerű gyógynövény összetevőt használtak a pályázók a hobbicukrászoknak kiírt Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyen. A legjobb gyógynövényes tortáért járó Diabess-Györgytea különdíjat egy bodzás túrókrémes alkotás érdemelte ki.
Kalandra fel! - élményekben gazdag sportpercek Lillafüreden
Második alkalommal várták a kihívásokat kedvelő középiskolásokat a Lillafüredi Sport és Kalandparkban. Kötélpálya akadályokat küzdöttek le, célba rúgtak, sport totót és egészségnevelési kvízt is kitöltöttek azok a fiatalok, akik jelentkeztek a Kalandra fel- sporttal az egészséges életért programra.
Megkerülte biciklivel a Földet, hogy rátaláljon a harmóniára
Végigtekert Európán, Észak-, Közép-, Dél-Amerikán, Ázsián és Ausztrálián. A több mint 1400 nap zöme extázis volt elmondása szerint. Nem tervez, de Afrika még motiválja, mert ez pluszt adna az életéhez. A Földet bringával megkerülő Illés Adorján volt a Célpont Közösségi Tér előadója a napokban. Interjúnkban szó esik belső békéről, hitről, felemelő pillanatokról – sok olyan dologról, ami a mai elcsendesülni, befelé figyelni vágyó embereket jellemzi.
Állatok világnapja három napon keresztül!
Az állatok világnapját minden évben október 4-én rendezik meg világszerte. Az idei évben a Miskolci Állatkert és Kultúrpark három napon keresztül ünnepli az állatok világnapját!
Miskolcon a „First Aid Game – Életmentő Flipper”
A Kutatók éjszakáján, szeptember 27-én, mutatkozik be Miskolcon a „First Aid Game – Életmentő Flipper”. A játékosított szerkezet az újraélesztés technikájának helyes elsajátításában adhat jelentős segítséget: csak akkor enged hozzáférést a játéktérhez, ha a játékos elsajátította az elsősegélynyújtás legelemibb fogásait. Erre a flipper tetejére rögzített gyakorló fantomon használata ad lehetőséget. Ha sikeres rajta az újraélesztés, a játékos előtt megnyílik a gép tematikus játéktere, és megkapja megérdemelt jutalmát: megkezdődhet a megérdemelt játék.