Ugrás a tartalomra

Önkénteseket várnak az Európai Egyetemi Bajnokságokra

Létrehozva
A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC), valamint a Miskolci Egyetem aktív közreműködésével 2023-ban két nagyszabású nemzetközi sporteseményt rendeznek Miskolcon.
Kép

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) páratlan években Európai Egyetemi Bajnokságokat (EUC) szervez, sportáganként különböző helyszíneken. 2023-ban Európa-szerte 20 sportágban rendeznek EUC-t, melyek közül Miskolc a tollaslabda és vízilabda versenynek ad otthont július 13-19. között. Az eseményre 20 ország, 40 felsőoktatási intézményéből mintegy 500 sportolót és kísérőt várnak. A házigazdák a szervezésben és lebonyolításban 150 fő önkéntes lelkes közreműködésére is számítanak.

Meggyőződésük, hogy egy sikeres rendezvény kulcsszereplői az önkéntesek, akik azon túl, hogy felelősségteljes feladatokat látnak el egy-egy szervezési területen, közvetítő szerepet is betöltenek, hiszen ők az esemény „arcai”, vidámságot és közvetlenséget kínálnak a résztvevőknek.

Az önkéntesek beleláthatnak egy nagyszabású nemzetközi sportrendezvény szervezési feladataiba, kipróbálhatják magukat új területeken, sok-sok élményt, tapasztalatot, tudást és új barátokat szerezhetnek egy elkötelezett és összetartó közösség tagjaként. Ráadásul a két miskolci EUC a 2024-es Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Jákékok (EUG) hivatalos teszteseménye, így az önkéntesekre a EUC-k mellett a jövő évi Egyetemi Játékokon is kiemelten számítanak a szervezők.

Ami pedig az EUC konkrét területeit illeti, ahol az önkéntesek közreműködhetnek: sport és helyszínmenedzsment; szállás és étkezés; transzfer és közlekedés; akkreditáció; attache (csapatkísérés); protokoll és kiegészítő rendezvények; média; egészségügyi csapat; biztonsági csapat.

Az önkénteseknek – az életre szóló kaland és közösségi élmény mellett – többek között képzési programot, welcome-csomagot, étkezési lehetőség a rendezvény ideje alatt, a nem miskolci lakosok számára szállást biztosítanak a szervezők, valamint igény esetén a közösségi szolgálatot is leigazolják számukra.

A magyar önkénteseknek legalább 16 évesnek – ilyenkor még kell szülő beleegyezés is –, vagy annál idősebbnek, a külföldi önkénteseknek legalább 18 évesnek kell lenniük a rendezvények idején. Kiválasztáskor előny az angol nyelvtudás, vagy más idegennyelv ismerete. Viszont a jelölteknek nem kell semmilyen korábbi tapasztalattal rendelkezniük.

A kiválasztás és felkészítés folyamatát az online jelentkezési lap legkésőbb 2023. május 31-ig történő kitöltése és beküldése, egy online orientációs beszélgetés és a júniusi képzési program jelenti.

Jelentkezni ide kattintva, a jelentkezési lap kitöltésével lehet.

További információ Antal Éva önkéntes menedzsertől kérhető, az antaleva@meafc.hu e-mail címen.

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.