Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Csoki és tanszerek a gyerekeknek, belépőjegy az adományozóknak
SzabadidőMiskolc
Kedvezményesen, mindössze száz forintért látogathatják az állatkertet azok, akik hasznos adományokkal érkeznek hétvégén a Csanyikba.
Már szervezik a decemberi bükki tortúrát
SportSzabadidőCelebhírekMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az adventi időben immár hagyomány, hogy akár esik a hó, akár fúj a fagyos szél, túrázók százai vágnak neki az országosan is az egyik legjelentősebb teljesítménytúrának, a bükki Tortúra 65-nek, amelynek egyik végpontja Miskolc a másik Eger.
Teljessé válik a déli városrész kerékpárút fejlesztése
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Erről adott tájékoztatást csütörtökön a helyszínen Bazin Levente a Velünk a Város önkormányzati képviselője és Miklós Viktor a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője.
Terepfutóverseny, miskolctapolcai pályákon
SzabadidőMiskolc
A II. Barlangfürdő-Ellipsum Mikulás Trail elnevezésű terepfutóverseny december 3-án, vasárnap Miskolctapolcán és környékén kínál mozgási lehetőséget a sportbarátoknak - tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.
Eljött a novemberi Csillagparty ideje
SzabadidőTudományMiskolc
Távcsöves bemutatóval egybekötött előadással várják az érdeklődőket a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóba – tájékoztatta szerkesztőségünket a vizsgáló.
Minősített fesztivál lett az Avasi Borangolás
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Az Avasi Borangolás a Magyar Fesztivál Szövetség szakembereinek elismerését is elnyerte, így a rendezvény büszkén viselheti a minősített fesztivál címet.
Egy perc Miskolc
MiskolcSzabadidőKörnyezetCelebhírek
Válogatás a szerdai nap híreiből.
Sport és jótékonykodás az idei mikulásfutáson is
SzabadidőMiskolc
Hamarosan újból ellepik a mikulássapkás fiatalok Miskolc belvárosát. A 13. Mercedes Rotary Mikulásfutással a szervezők célja idén is az, hogy a sportolási lehetőséget összekössék a jótékonysággal.
Képgaléria
A tízéves Pannon-tenger Múzeumot ünnepelték
KultúraSzabadidőMiskolcOktatásKörnyezet
A múzeumi épületrész 2013 novemberében két természettudományos témájú állandó kiállítással nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt – erre emlékeztek a miskolci Herman Ottó Múzeumban hétfő délután az intézmény Görgey Artúr utcai főépületében.
Claudia Schiffer nyomdokain a borsodi Gere Bernadett
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A bükkábrányi lány egy olyan modellversenyen indul, amin korábban magát Claudia Schiffert is láthatták a szerencsések.
Képgaléria
Már az adventre hangoltak a Miskolci Termelői Napon
SzabadidőGazdaságMiskolc
A hagyománynak megfelelően, minden hónap harmadik vasárnapján megnyílik a vásár Miskolc belvárosában, helyi és környékbeli termelők különböző portékáiból. Most új helyszínen, de a megszokott nagy érdeklődés mellett zajlott a termelői nap a Szent István téren.
Varázslatos téli utazás a Mikuláshoz
SzabadidőCelebhírekMiskolc
A nagy sikerre való tekintettel, a tavalyihoz hasonlóan, idén is egy varázslatos téli utazással lehet majd bejutni a Mikuláshoz az állatkertben.
Csobbanós adventet ígér az Ellipsum
SzabadidőMiskolc
Az ötezer négyzetméteres miskolctapolcai fürdőkomplexum két hét múlva már ismét fogadja a vendégeket.
MINAP-INDÍTÓ (2023. 11. 19.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
SzabadidőEgészségKörnyezetCelebhírekMiskolc
Fagyos reggel után napközben eső, akár havas eső is jöhet egy melegfront kíséretében, ami miatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság, tompaság és alvászavar is előfordulhat.
Művészeti iskolások énekeltek a villamoson
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Diákokból álló kórus, gitárzenei kísérettel énekelt az 1-es villamoson szombaton. A zenés előadást az érvényes jegyekkel, bérletekkel rendelkező utazóközönség külön díj nélkül élvezhette.
Vasárnap termelői nap a Szent István téren
SzabadidőGazdaságMiskolc
A már megszokott módon, minden hónap harmadik vasárnapján megnyílik a vásár Miskolc belvárosában, helyi és környékbeli termelők különböző portékáiból.
Hamvaiból éled újjá a Lillafüredi Mesebirodalom
SzabadidőMiskolc
A mesejátékok helyszínére idén is zakatol majd a Mikulásvonat, de a szervezők most azokra is gondoltak, akik egyénileg közelítenék meg a programokat.
Újrarajzolják a Diósgyőri vár terveit
KultúraSzabadidőMiskolcBelföld
Habár az előkészületek kőkeményen zajlanak, a munka érdemi folytatása még kicsit arrébb. A Diósgyőri vár mindenesetre az ideitől merőben eltérő, eseménydús új esztendőnek nézhet elébe.
Újra akcióba lendül a Mirehu az Európai Hulladékcsökkentési Héten
SzabadidőMiskolcKörnyezet
Idén már tizenötödik alkalommal figyel Európa a hulladék "termelésének" megelőzésére, illetve a szemét csökkentésére, valamint a fenntarthatóságra, melyhez a Mirehu is egy akciósorozattal járul hozzá. Az idei hulladékcsökkentési hét fókuszában a csomagolások állnak.
Adventi forgatag, jégpálya, ünnepi mesevilág várja a miskolciakat decemberben
KultúraSzabadidőMiskolc
Több helyszínen, színes és különleges programokkal készül a város idén adventkor.