Ugrás a tartalomra

A bor és a buli is forró lesz szombaton Görömbölyön

Létrehozva
Tűzzsonglőr show-val, zenés műsorokkal, és családi programokkal is készülnek a XV. Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Nap szervezői.

A tél a meleg italok mellett a disznóvágások időszaka – a tányérra gyakrabban kerül friss tepertő, a bögrébe pedig forralt bor. E két dolog köré szerveződik Miskolc-Görömböly téli gasztro napja is, amelyet idén tizenötödik alkalommal rendeznek meg.

A vigadalmat, ami tavaly rengeteg látogatót csábított a városrészbe, a Szolártsik téren tartják január 18-án, szombaton. A nap folyamán, finom és különleges tepertőket és forralt borokat kóstolhatnak és árusok portékai közül válogathatnak. A tepertő mellett egyéb disznóságok, no meg barátság-mulatság várnak mindenkit Miskolc idei első nagyrendezvényén. A színpadon zenés, kulturális és humoros műsorok biztosítják majd a jó hangulatot. 

A Sebaj színház gyermekeknek szóló előadásával kezdődnek a programok délelőtt, 11 órakor, de lesz főző show, Vince napi vesszőszentelés és tűzzsonglőr produkció is.

Kora délután a színpadon Kovács Nóri énekesnő népzenei és világzenei dallamokkal kényezteti a közönséget, akik ezt követően a Tapolcai Kerek Kórus előadását láthatják és hallhatják majd. Később Lajos András színművész invitálja zenés kalandozásra a fesztiválozókat, majd a Miskolci Nemzeti Színház társulatának másik két tagja, Eperjesi Erika és Kriston Milán énekel közismert slágereket. Aki kíváncsi az ingyenesen látogatható gasztro nap részletes programjára, ITT megtalálja azt.

Címlapfotó: pillanatkép a tavalyi eseményről Fotó: Mocsári László

 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.