Életmód

Nem sokat hezitált: Beköltöztette a Balatont a hátsó kertbe a csepeli fiatalember
A ronda, szürke betonkerítéseket mindenki utálja, főleg, akinek a saját kertjében van ilyen. Nem csoda, hogy mindenki felfigyelt, amikor Szalay Benjamin balatoni tájképet festett egy ilyen rondaságra…

Jókedv uralkodik a közösségépítő gólyatáborban
Ötszáznegyven elsőéves hallgató vesz részt idén a Miskolci Egyetem gólyatáborában, amit a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) szervezett most is. Hagyományos és újszerű programok is vártak az új egyetemistákra, akik jókedvűen vetették bele magukat az ismerkedésbe.

Szarvasveszély az utakon!
Augusztus végétől október közepéig a szarvasbőgés időszakában az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, melyre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet - hívta fel a figyelmet szerdán az Agrárminisztérium (AM).

Erősödik a járvány
Hat beteg meghalt, és újabb 340 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - ismertette a hosszú hétvége összesítő adatait a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 699 251 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 502 546 fő már a második oltását is megkapta.

Hűvösebb és csapadékosabb idő várható augusztus utolsó teljes hetén
Hűvösebb és csapadékosabb idő várható a következő napokban. A hét elején még néhány helyen mérhetnek 30 Celsius-fok feletti értékeket, a hét további részében mindenhol mérséklődik a meleg, néhol még a 20 fokot sem érik majd el a csúcsértékek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Anyagot hoztak létre fényből
Csak egy kis fénysebességre gyorsított arany kellett hozzá.

Libegők éjszakája Lillafüreden is
Augusztus 28-án lesz az V. Libegők éjszakája, amihez országszerte öt libegő csatlakozott, közöttük a lillafüredi is.

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában
A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában – közölte a helyi sajtó szombaton.

PET-palackból készít gumiabroncsot
A gumiabroncs szövetváza készül majd a „PET-cérnából”.

Csak védettség igazolásával lehet gólyatáborba menni
A gólyatáborok biztonságossá tételéért javaslatcsomagot állított össze a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ebben alapszabályként szerepel, hogy a résztvevőknek és a szervezőknek igazolniuk kell a védettségüket.

Megérkezett a fagy
Fagyott hajnalban a Bükk-fennsíkon - számolt be róla a Lillafüred online facebook-oldal.

Örmény zarándokút a nemzeti ünnepen
Miskolc Örmény Nemzetiségi Önkormányzata zarándokutat szervez augusztus 20-ra.

Száz felett az új fertőzöttek száma
Egy beteg meghalt, és újabb 123 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 693 214 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 502 086-an már a második adag vakcinát is megkapták.

A Halálos iramban tizedik epizódja 2023-ban érkezik a mozikba
A Halálos iramban akciófilm-sorozat tizedik epizódja 2023 áprilisában érkezik a mozikba – írta meg a Variety.com szerdán.

Évente két méterrel csökken egy svéd hegycsúcs a gleccserolvadás miatt
A klímaváltozás következtében olvadó jég miatt a svédországi Kebnekaise-hegy a kilencvenes évek közepe óta több mint 20 métert veszített a magasságából, a hegy déli csúcsának magassága évente több mint két métert csökkent – állapították meg kutatók.

Ön hogyan készíti? Szerintünk így a legfinomabb!
A kovászos uborka készítésének több módja is van. Rövid videónkban ezeket próbáltuk ki. Íme az eredmény!

Pénznyereményt sorsolnak ki a beoltottak között Oroszországban
Pénznyereményt sorsolnak ki a koronavírus ellen beoltottak között Oroszországban – közölte az orosz kormány sajtószolgálata szerdán.

Folyamatos a 12-18 évesek oltása és a harmadik vakcinák beadása B.-A.-Z. megyében
Egész nyáron fogadják az oltóhelyek a fiatalokat, így továbbra is folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására – írta közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. – Így nem kell megvárni a tanév kezdetét, amikor az iskolákban is lesz lehetőség az oltás felvételére. Ennek köszönhetően a magyar iskolákban nagyobb biztonságban kezdődhet meg az oktatás.

Meglett az alpaka neve – hogy tetszik?
Lezárult a szavazás, megvan a neve a Baráthegyi Majorság nemrég született kis alpakájának.

Egy koronavírusos beteg hunyt el
Elhunyt egy beteg, 45 új fertőzöttet találtak Magyarországon.