Életmód
Csúcsra jár a gyártás, szájmaszkokat kapott a város
Közel 2 ezer szájmaszkot vett át Veres Pál polgármester csütörtökön a Miprodukt Kft.-től, ezeket a szociális és idősellátási területen, valamint az önkormányzati cégeknél dolgozók kapják meg. Egy kínai civil szervezet felajánlására pedig 5 ezer FFP-2-es maszk is érkezett Miskolcra.
Az Aggteleki Nemzeti Park is azt kéri: húsvétkor ne látogassák őket!
A kérésnek azzal adtak nyomatékot, hogy lezárták a kezelésükben lévő játszótereket, parkolókat és pihenőhelyeket is.
Koronavírusjárvány: 85 új beteg, 8 új halott csütörtök reggelre
Országosan kilencszáznyolcvanra, megyénkben pedig tízre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Online rendelnek a Piros Orr bohócdoktorok
Csak néhány kattintás, és a bohócdoktorok megkezdik a digitális vizitet.
895 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 11 beteg, többségében idős emberek
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 895 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 beteg, többségében idős emberek (egyikük 49 éves). Ezzel 58 főre emelkedett az elhunytak száma. 94 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból.
Győrfi Pál rendet tesz – a gyerekek között is!
Pár napja ezrek kérik Győrfi Páltól, hogy csináljon már az otthonmaradásra felszólító videóihoz hasonlót – de arról, hogy a gyerekek írják meg a leckéiket, fogadjanak szót a szüleiknek, pakoljanak el otthon maguk után, és hasonlók. A kérés meghallgatásra talált, íme:
A védőnők a járvány ideje alatt is a családok rendelkezésére állnak
A távkonzultációt helyezik azonban előtérbe – közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kína túlvan rajta? – egyetlen újabb halálozást sem jelentettek
Az új koronavírus járványának kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában kedden, a hivatalos adatok alapján ráadásul ismét csökkent a napi megbetegedések száma.
Intenzív osztályon a brit kormányfő, a külügyminiszter vette át a miniszterelnöki feladatok ellátását
Intenzív osztályon kezelik Boris Johnson brit miniszterelnököt, akit az új koronavírus okozta betegség miatt szállítottak kórházba. A Downing Street hétfő este közölte, hogy Johnson állapota romlott, de jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre.
Meghalt 9 beteg, 817-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 9 beteg, és egy nap alatt 73-mal nőtt, így 817-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu kedd reggel.
#otthonalegjobb – szobakoncertet adott a Holdviola
Egyik legismertebb dalukat gondolták újra, és zenészekkel, valamint a Fazekas gyerekkórus néhány tagjával kiegészülve üzenik: most otthon a legjobb!
Újdonságokkal bővül az ÉletMentő applikáció
Koronavírus infógombbal és értesítésekkel bővül hétfőtől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ÉletMentő applikációja.
Meghalt négy ember, 744-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt négy idős krónikus beteg, és 744-re nőtt a Magyarországon azonosított koronavírus-fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapon hétfőn megjelent közleményben.
Otthoni tornával bővült az M5 csatorna oktatási sávja
Hétfőtől otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja, a Mozogj otthon! című műsorban tornázásra buzdítják a "kicsiket és nagyokat" - közölte az MTVA sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.
Kora nyári időt tartogat a jövő hét
A jövő héten is sok lesz a napsütés és melegszik az idő, többfelé már 25 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Nem hagyták, hogy a vírus győzzön, összeházasodtak!
Az esküvőket is átírja a járvány miatti veszélyhelyzet, valamint a kijárási korlátozás.
Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma
A vasárnap kora-délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma az elmúlt 24 órában - írja az MTI.
Országos tisztifőorvos: Budapesten berobbanhat a járvány
A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Trump: ezer katonát telepítenek New Yorkba
Ezer katonát telepítenek New Yorkba, több millió maszk gyártása van folyamatban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. A koronavírus-járvány ezen a napon rekordszámú, 1224 emberéletet követelt az Egyesült Államokban.
Koronavírus: megint ötvenöttel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két idős beteg.