Ugrás a tartalomra

A legkritikusabb helyzetre is készülnek, több kórházi ágyat szabadítanak fel Miskolcon és a megyében

Létrehozva
A járványügyi veszélyhelyzetben a közigazgatási szereplők a legkritikusabb forgatókönyvre készülnek fel.

Ennek megfelelően a betegségmutatók esetleges rosszabbodására történő felkészülés részeként a kórházak fekvőbeteg-kapacitásainak további átstrukturálását hajtják végre annak érdekében, hogy tömeges megbetegedések esetén is a felmerülő ellátási igényeket ki tudják elégíteni.

– Ennek a szemléletnek a jegyében kórházunk Semmelweis Telephelye mellett – mintegy tartalékként – felkészítjük a betegek fogadására a mezőkövesdi, a szikszói, valamint a Szent Ferenc tagkórházat is. Az itt fekvő betegeket lehetőség szerint haza bocsátjuk vagy más fekvőbeteg szervezeti egységbe helyezzük át – tájékoztatott a megyei központi kórház hivatalos Facebook-oldalán Révész János főigazgató.

Az átszervezéseket szerdán megkezdik, és április 19-én, vasárnap zárják le.

– A járóbeteg rendeléseink változatlan formában üzemelnek tovább. Az okozott kényelmetlenséget kérem, fogadják toleranciával – fogalmazott a főigazgató, megköszönve egyúttal az eddigi együttműködést.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.