Ugrás a tartalomra

Életmód

Szabadságot kaptak Krisztusban arra, hogy többé ne igyanak
EgészségEgyházMiskolc
A Kékkereszt iszákosmentő misszióban az őszinte légkörön keresztül megtapasztalható Isten elfogadó szeretete, ami gyógyít.
Mindenszentekkor elődeink örökségére is emlékezünk
EgyházMiskolc
A november eleji ünnepi hétvége segít a gyászfolyamatban és a méltó búcsúzásban halottainktól.
Fátyolfelhős, ködös időre és tiszta levegőre számíthatunk mindenszentek napján
KörnyezetMiskolc
A novemberre jellemző néhol ködös, vagy felhős égbolt várja a temetőbe látogatókat. A városnak szinte az egész területén jó a levegő minősége.
Október 31-én a reformációt ünnepeljük
EgyházMiskolc
A reformációnak köszönhetjük, hogy az egyház visszatért szentírási alapjaira és anyanyelven olvashatjuk az élő Igét, aki maga Jézus Krisztus.
Halloween Estet tartott a Miskolci Állatkert
SzabadidőMiskolc
A kicsik és nagyok számára egyaránt érdekes programok mellett idén tökfaragó versenyt is hirdettek.
Tök jó nap a Baráthegyi Majorságban
EgészségKörnyezetMiskolc
Csigafutam, akadályverseny boszorkányoknak, tökfaragás, játszóház, kézműves és gasztronómiai programok: mindezt fogyatékkal élő animátorok biztosították a Szimbiózis Alapítvány diósgyőri telephelyén.
Az első világháború áldozataira emlékeztek a miskolci koleratemetőben
EgyházMiskolc
Az itt nyugvó kilencszázhatvankettő katona a huszadik század elején pusztító járványban halt meg – előttük tisztelegtek ma.
Halloween-es estre készül az Ellipsum
Szabadidő
November 2-án, szombaton szabadul el teljesen a halloween-i őrület a komplexumban. De már csütörtökön felgyúlnak a töklámpások.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Egészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni oltás
Egészség
Januárban valószínű egy újabb influenzajárvány hazánkban, ezért a kockázati csoportba tartozóknak ajánlott az oltakozás.
Nevet kapott a Miskolci Állatkert kéthónapos sivatagi hiúz kölyke
KörnyezetMiskolc
Attól, hogy vöröses, nem egy ál Karak, hanem egy cuki karakál kölyök, akinek már neve is van.
Már Diósgyőrnél a nagytakarítási front
KörnyezetMiskolc
A Városgazda munkagépekkel és kéziszerszámokkal felvértezett alakulatai szerda reggel lépték át a történelmi Kilián-városrész határát, ahonnan azóta is a város nyugatabbi területei felé terjeszkednek.
Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
KörnyezetMiskolc
Jelenleg 54 kutyáról és 8 macskáról gondoskodnak, velük ismerkedhetnek a látogatók.
Az utánkeresés „professzorai” vizsgáznak a Zemplénben
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Versenyjellegű véreb fővizsgát rendez a Magyar Véreb Egylet és az Északerdő Zrt. november 16-án és 17-én a Zemplén-hegységben, illetve szűkebb környezetében. A rendezvény központi helyszíne az erdészeti társaság háromhutai vendégháza lesz.
Gyönyörű az őszi erdő, de nagyobb a túrabaleset veszélye is
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Gondosóra különösen hasznos eszköz lehet, ha idősek indulnak el a Bükkbe.
Korlátozzák a látogatási időt a miskolci kórházakban
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átmenetileg módosul a látogatási idő a vármegyei kórházban és tagintézményeiben.
Vigyázzunk a lombhalmok alatt pihenő sünökre!
Környezet
Az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Hull az elsárgult (dió)levél
KörnyezetMiskolc
Érdemes kertünkben tartani a diófák levelét és hasznosítani, de nem mindegy ezt hogyan tesszük.
Gyerekes programokkal készül a könyvtár október utolsó napjaiban
Szabadidő
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár gyermekkönyvtárában az őszi szünetben sem áll meg az élet. 
Hernádi Judit és Kern András újra akcióban
Szabadidő
Decemberben Kalmazoo címen komédiázik a Hernádi-Kern páros a Művészetek Házában.