Ugrás a tartalomra

Fogvacogtató faggyal indult a reggel a Bükkben

Létrehozva
Újabb hideg reggel a Mohos-töbörben.
Kép
Archív fotó

– Ma hajnalban ismét -16 °C alatti T-min. állt be a Mohos-töbörben – adta hírül a közösségi oldalon Dobos András geográfus, aki a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézetével közösen indított kutatás vezetője.

Egészen pontosan -16,3 Celsius fokon „tetőzött” a léghőmérsékleti minimumérték a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézet állomása által monitorozott töbörben.

Ahogy a szakember fogalmazott: a görbe eltér a korábbiaktól, mivel a hűlési periódus első felében szél és időszakos fátyolfelhőzet általi zavarás együttesen jellemezte a hideg légtó kiépülését. Ezt a különbséget az inverzió fejlődésében az előző napok görbéivel összevetve tisztán észrevehetjük. A szél élálltával a napi minimumhőmérséklet 05:50-kor állt be.

Azt is megjegyezte, hogy a Kerékgyártó Róbert által monitorozott Vörösmeteor-töbörben -13,6 Celsius fokot mértek.

Dobos Andrással korábban már részletesebben is beszélgettünk a töbrökben mért hőmérsékletek kutatásáról, ezt a cikket IDE kattintva tudja elolvasni.

 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.