Ugrás a tartalomra

Féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves testvérét

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 13 éves fiatalkorú férfi ellen minősített emberölés bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlott édesanyjával, annak élettársával, valamint hat kiskorú testvéreivel élt együtt Taktaharkány településen családi házban.

2019. április hónap második felében a kora esti órákban a vádlott szülői felügyelet nélkül kiskorú testvéreivel és unokatestvéreivel játszott. A gyermekek között volt a harmadik életévét még be nem töltött fiú testvére is, akire érzelmi okokból féltékeny volt, úgy érezte szülei róla jobban gondoskodtak, őt viszont elhanyagolják. E tekintetben a gondozási kötelezettségük elmulasztása okán a vádlott anyjával és élettársával szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt elkülönített eljárás van folyamatban.

A játék közben a vádlott az udvaron lévő szennyvízakna fedelét levette, a sértett kezét, lábát megfogta és bedobta a színültig fekáliával megtelt derítőbe, a tetőt visszarakta, és egy biztosító követ is ráhelyezett, majd anélkül, hogy bárkinek szólt volna, bement a lakásba.

Az eltűnt gyermeket több óra múlva kezdte keresni a család, és miután a cipőjét az akna mellett meglátták, átkutatták a szennyvíztárolót, amelyből kiemelték az élettelen testét.

A gyermek halálát fulladás okozta, életének megmentésére csak akkor lett volna esély, ha még a fej elmerülése előtt kimentik.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.