Ugrás a tartalomra

Műholdfelvétel: a keleti városrész 2007 és 2021 között, a 2010-es árvízzel

Létrehozva
A zsolcai körforgalom előtti keleti városrészben ma bevásárlóközpont és különböző üzletek találhatóak, amelyek azonban nem is olyan régen még nem álltak a területen. Műholdfelvételes sorozatunk következő állomásában a hely 2007 és 2021 közötti változásait követjük le.

A Google Earth Pro segítségével pillanthatunk rá az égből, hogy miként épült be a terület. A .gif 2007-től indul, ekkor még pusztaság fedi le a kép nagy részét. A következő állomásunk 2010 júniusa, amikor már több mai épület is „hirtelen kinőtt a földből”.

Kép

Ugyanezen a stáción a látvány szomorú adalékai a Sajó és a Bódva Felsőzsolcát elöntő áradásának a foltjai – a víz egészen idáig behúzódott.

2018-ban megjelennek a gyorséttermek, majd 2021-ben zárul az időutazásunk.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.